Hoki: a Volán csak Banhamet tartaná meg a légiósok közül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 11:00
Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV 19 szakosztály-igazgatója a játékoskeret kialakításánál is tartaná az eddigi villámtempót, így május közepére minden eldőlhet. A sportvezető elmondása szerint az eddigi légiósok közül csak Frank Banhammel ülnek le tárgyalni.

„Már egyeztettünk a játékoskeret kialakításáról is. Raymondnak nagy tapasztalata van a fiatalok
beépítésében, hiszen Zágrábban is tizennégy, huszonnégy-huszonöt év körüli játékosból kellett új csapatot gyúrnia, amikor odakerült. Öt-hat légióst igazolnánk, akikkel kapcsolatban már konkrét elképzelései vannak, az eddig Fehérváron játszó külföldiek közül egyedül Frank Banhammel ülünk le tárgyalni” – jelentette ki Ocskay Gábor, hozzátéve, hogy szezononként két-három fiatal beépítését várja az új edzőtől, aki 25 tagú kerettel dolgozik.

Noha egyelőre rengeteg a kérdőjel, az biztos, hogy Horváth András a válogatott után a Fehérvártól
is elköszön, illetve Sofron Istvánnak az előző holt idényhez hasonlóan külföldi tervei vannak, és ezúttal aligha csúszik le róluk...

Ocskay a világbajnokságon szereplő válogatottak mellett Orbán Attilát és Hetényi Pétert is megtartaná, és tárgyalásokat kezd külföldön játszó magyarokkal, Bartalis Istvánnal, Kóger Dániellel és Vas Jánossal is.

Legfrissebb hírek

Hozta a kötelezőt a Volán Innsbruckban

Jégkorong
20 órája

Osztrák jégkorongliga: a Fehérvár 6–1-re nyert az FTC vendégeként

Jégkorong
2025.11.28. 21:14

ICEHL: hiába vezetett, kikapott Bécsben a Fehérvár

Jégkorong
2025.11.26. 21:38

Először kapott ki a Volán Ted Denttel a kispadján

Jégkorong
2025.11.16. 18:59

Először csap össze egymással az FTC és a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.11.14. 12:11

A Washington Capitals egykori videókoordinátora lett a Fehérvár hokicsapatának új vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2025.11.03. 15:22

Osztrák hokiliga: sorozatban hatodszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
2025.11.02. 20:09

„Rengeteg megható üzenetet kapok a szurkolóktól” – a Volán menesztett edzője

Jégkorong
2025.10.30. 17:14
Ezek is érdekelhetik