Jégkorong: a Volán célja a nyolcba jutás az EBEL-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.26. 14:14
Címkék
Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint erős kerettel vág neki a 2012–2013-as szezonnak a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, és ismét szeretne bejutni az osztrák bajnokság (EBEL) rájátszásába.

Ocskay csütörtökön az együttes budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a visszavonuló Palkovics Krisztián és a valószínűleg távozó Sofron István nélkül is erős a csapat kerete. A 37 esztendős Palkovics csaknem harminc év játék után a szakvezetés tagjaként segíti majd a klubot, míg a 24 éves Sofron a nyílt orosz profiligában (KHL) újonc HC Lev Prahánál vesz részt próbajátékon.

A szakosztály-igazgató elmondta, hogy többek között a szintén az EBEL-ben szereplő horvát Medvescak Zagrebtől szerződtetett kanadai Frank Banham, és az előző szezon nagy részét sérülés miatt kihagyó, svéd-kanadai kettős állampolgárságú Eric Johansson felépülése nagy erősítés az együttesnek.

„A cél mindenképpen a tavalyi 120 százalékos teljesítmény megismétlése – hangsúlyozta Ocskay. – A legjobb nyolcba szeretnénk kerülni, s azt akarjuk, hogy a játékoskeret méltó legyen a fehérvári és a magyar hokihoz. Bízom abban, hogy a rutinos válogatottjaink, a tehetséges fiatalok és az új igazolások olyan egységgé tudnak kovácsolódni, amely nagy sikerekre lehet hivatott.”

Tóth István, az Alba Volán vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cég szűkös anyagi lehetőségei miatt kisebb mértékben bár, de töretlen lelkesedéssel igyekszik megvalósítani a sikeres munkához szükséges feltételrendszert.

Kovács Csaba csapatkapitány-helyettes az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: Palkovics pótlása nehéz lesz, ennek ellenére bizakodik a jó szereplésben.

„Új szituáció ez, amelyhez alkalmazkodnunk kell, és az érkező Frank Banham, illetve a továbbra is velünk maradó Eric Johansson olyan klasszisok, akikkel ez sikerülhet" - mondta a 28 éves játékos.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik