Az NHL-t is megjárt kanadai a Volánban

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 11:16
null
Frank Banham (jobbra) a Volánhoz igazolt <br />(Fotó: Reuters, archív)
A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata ma délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szerződtette a 37 éves kanadai szélsőt, Frank Banhamot, aki korábban az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság, az NHL több csapatában is megfordult.

A Sapa Fehérvár AV 19 ma délelőtti sajtótájékoztatóján egy újdonság hangzott el: a klub szerződtette a kanadai Frank Banhamot.

A Medvescak Zagrebtől érkezett 37 éves jobbszélsővel egyéves szerződést kötöttek.

Banhamot 1993-ban a Washington draftolta az NHL-ben, de az észak-amerikai profi ligában már az Anaheim színeiben mutatkozott be az 1996–1997-es szezonban, majd játszott a Phoenixben is.

Az NHL-ben összesen 32 meccsen játszott, kilenc gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Banham az EBEL-ben korábban játszott a Red Bull Slazburgban és az Oimpija Ljubljanában, míg a legutóbbi szezonban a Medvescak színeiben 51 meccsen 19 gólt szerzett, 28 gólpasszt adott.

OCSKAY GÁBOR A VOLÁN-KERET VÁLTOZÁSÁRÓL
A VOLÁN CÉLJA A NYOLCBA KERÜLÉS

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint erős kerettel vág neki a 2012–2013-as szezonnak a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, és ismét szeretne bejutni az osztrák bajnokság (EBEL) rájátszásába.

Ocskay csütörtökön az együttes budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a visszavonuló Palkovics Krisztián és a valószínűleg távozó Sofron István nélkül is erős a csapat kerete. A 37 esztendős Palkovics csaknem harminc év játék után a szakvezetés tagjaként segíti majd a klubot, míg a 24 éves Sofron a nyílt orosz profiligában (KHL) újonc HC Lev Prahánál vesz részt próbajátékon.

A szakosztály-igazgató elmondta, hogy többek között a szintén az EBEL-ben szereplő horvát Medvescak Zagrebtől szerződtetett kanadai Frank Banham, és az előző szezon nagy részét sérülés miatt kihagyó, svéd-kanadai kettős állampolgárságú Eric Johansson felépülése nagy erősítés az együttesnek.

„A cél mindenképpen a tavalyi 120 százalékos teljesítmény megismétlése – hangsúlyozta Ocskay. – A legjobb nyolcba szeretnénk kerülni, s azt akarjuk, hogy a játékoskeret méltó legyen a fehérvári és a magyar hokihoz. Bízom abban, hogy a rutinos válogatottjaink, a tehetséges fiatalok és az új igazolások olyan egységgé tudnak kovácsolódni, amely nagy sikerekre lehet hivatott."

Tóth István, az Alba Volán vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cég szűkös anyagi lehetőségei miatt kisebb mértékben bár, de töretlen lelkesedéssel igyekszik megvalósítani a sikeres munkához szükséges feltételrendszert.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik