Hosszú hazaút végén megérkeztek a szapporói csodatevők!

Késtek... Tudtuk persze, hogy az aranyos csodacsapat tagjai eleve késve érkeznek a délre a Kisstadionba meghirdetett ünneplésre és sajtófogadásra. Először csak egy órát késtek a fiúk, aztán még félórát.

Úgy negyed kettő körül megszólalt egy autó dudája a szomszédos Cházár András utca felől, és a mintegy 100 rokon, családtag, barát és médiamunkás izgatottan kapta fel a fejét a hangra. Kiderült, hogy csak egy autó riasztója kapcsolt be, amely ettől a pillanattól fogva kétpercenként jelezte az idő múlását.

A várakozás percei alatt a honi hokiélet jeles vezetői hol egymással beszélgettek, hol nyilatkoztak tévéknek, rádióknak. A családtagok többsége csendben várakozott, idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztályigazgatója azonban nem tudott kibújni a bőréből, mindenhol ott volt, és fogadta a gratulációkat fia nagyszerű teljesítménye után.


Fél kettő előtt pár perccel némi meglepetésre befutott Spiller István, a SportTV szakkommentátora, aki a helyszínről közvetíthette a jégkorong-válogatott egyhetes csodatételét. A kolléga felbukkanásán többen is meglepődtek, ám hamar kiderült, Spiller már az utolsó, mindent eldöntő mérkőzés után elindult Budapestre.

A csapat azonban a szombati mérkőzés után belevetette magát a szapporói éjszakába, és hajnal ötig bulizott, majd másnap – a szó átvitt értelmében is – maratoni hosszúságú utazásba kezdett. A magyar válogatott ugyanis a fél világot átszelő 30 órás Szapporó-Tajpej-Bangkok-Bécs repülőút végén 3 órás buszozást követően érkezett meg Budapest határába.

Az igen szigorú ellenőrzések – no meg a mögé kötött utánfutó – miatt a csapatot szállító busz 70 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az autópályán. A budapesti csúcsforgalomban már valamivel könnyebben jutott át a válogatott, miután rendőri felvezetést kapott.

Az autó riasztójának tizedik szólama után aztán egy másféle dudaszó lehelt életet a Kisstadion előtt és odabent elcsigázottan várakozókba. A hangra hamar megjelent az addig a stadionban Török László rádióriporter vezette műsort figyelő közönség is.

Végül, egész pontosan 13:37-kor begördült a szapporói divízió I-es világbajnokságot megnyerő magyar jégkorong-válogatottat szállító autóbusz. Viharos taps, dudaszó, és a „Szép volt fiúk!” rigmus kíséretében elsőként Szélig Viktor lépett ki a járműből, majd lassan mindenki előkerült, utolsónak Pat Cortina szövetségi kapitány hagyta el a fedélzetet.


Azonnal fotósok hada rohanta meg a srácokat, akik önmagukat éltetve – „Bajnokcsapat, Bajnokcsapat!” – össze is álltak a fényképeszek kedvéért. A hatalmas tülekedésben az operatőrök és fotósok gyűrűjében Studniczky Ferenc, a jégkorong szövetség elnöke volt szinte az egyedüli, aki nem adta át magát teljesen az ünneplésnek.

„Az utánfutó, gyerekek, vigyázzatok rá!” – ám figyelmeztetése pusztába kiáltott szónak bizonyult és hiába próbált meg a busz végéhez eljutni. A busz mögé kötött vontatmány tartalmára végül nem derült fény, de nem is esett baja, mert a válogatott játékosai családtagjaik köszöntése és néhány autogram kiosztása után a Kisstadionban felállított emelvény felé vették az irányt.

Ott aztán Török László egyesével kiszólította néhány szóra a válogatott játékosait, a szakmai stáb tagjait, a szövetség vezetőit és a szponzorokat. Miután mindenki sorra került ismét a több száz főt számláló rajongói tömeg karjai közé kerültek a szapporói hősök, akik állták is a rohamokat.

Az igénylők között rengeteg kisgyerek volt, és akadt olyan apuka is, aki a gyerekének szánta meglepetésnek egy-egy világbajnoki aranyérmes aláírását. A játékosok pedig rendületlenül, mosolyogva kanyarították oda a nevüket minden eléjük nyújtott fényképre, mezre, zászlóra.