Hiába vezetett az 52. percig a Phoenix Coyotes, fordított a Dallas

Vágólapra másolva!
2008.02.12. 07:59
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszának 122. játéknapján egyetlen mérkőzést rendeztek: a Dallas hazai pályán egy góllal verte a Phoenix együttesét. A vendégek a hetedik percben kerültek előnybe és a harmadik harmad közepéig eredményese védekezetek, akkor azonban a Stars megfordította az állást és megnyerte a találkozót. Egymás utáni hetedik győzelmével a Dallas új klubrekordot állított fel.
Marty Turco (Dallas Stars, jobbra) Radim Vrbata (Phoenix Coyotes, balra) lövését is védte a második harmadban
AP
Marty Turco (Dallas Stars, jobbra) Radim Vrbata (Phoenix Coyotes, balra) lövését is védte a második harmadban
Marty Turco (Dallas Stars, jobbra) Radim Vrbata (Phoenix Coyotes, balra) lövését is védte a második harmadban
AP
Marty Turco (Dallas Stars, jobbra) Radim Vrbata (Phoenix Coyotes, balra) lövését is védte a második harmadban

A mérkőzés első harmada kiegyenlített játékot hozott, amelynek végén a vendégek örülhettek, lévén a hetedik percben megszerezték a vezetést: Niko Kapanen emberelőnyben talált a hazaiak kapujába.

A második felvonásban már felborulni látszott a pálya, kihasználva, hogy háromszor is emberelőnyben játszhatott, a Stars majd’ háromszor annyi lövéssel veszélyeztette az ellenfél kapuját, mint tette azt a Coyotes: 19 próbálkozás a hazai, hét a vendégoldalon.

A vendégkapus, Ilja Brizgalov azonban remek formában védett, de az 52. percben, negyven védett lövést követően már ő is megadta magát: Jere Lehtinen ugyanis Steve Ottnak adott gólpasszt, majd öt perccel később ugyancsak a rutinos finn légiós jeleskedett az előkészítésben, hogy emberelőnyben játszva Mike Modano is betaláljon a vendégek kapujába.

„Jól ment a játék - mondta a találkozót követően a végül 42 védett lövéssel záró Brizgalov -, esélyt adtam a csapatnak a győzelemre, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Mégpedig egy párperces kihagyás miatt. Nyerhető mérkőzés volt, rossz érzés, hogy a hajrában buktuk el, mindössze pár percre a sikertől.”

„Brizgalov a legjobb kapusok egyike az NHL-ben - dicsérte a vesztes együttes legjobbját a győztes gólt jegyző Modano -, és nagyot védett ellenünk. Hogy lehet mégis kifogni rajta? Sokat kell neki kapura lőni…”

Modano tizenhatodik találatánál jár a bajnokságban, NHL-karrierje során azonban már az 523 gólját szerezte, amellyel a liga leggólerősebb, amerikai születésű játékosa. Az örökranglistán azonban ez egyelőre a harmincadik helye elegendő, onnan épp ezzel a találattal szorította le Pat Verbeeket, de Bryan Trottier is csupán eggyel előzi már csak meg.

NHL, ÉSZAK-AMERIKAI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG:

ALAPSZAKASZ, 122. JÁTÉKNAP:
Dallas Stars - Phoenix Coyotes 2-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik