Jaromir Jagr három gólpasszt adott, a Rangers megverte a Capitalst

Vágólapra másolva!
2007.10.13. 09:37
Egyetlen harmad alatt kialakult a végeredmény a New York Rangers–Washington Capitals mérkőzésen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 10. játéknapján, amikor a „parkőrök” a csapatkapitány, Jaromir Jagr három gólpasszának is köszönhetően 3-1-re legyőzték a fővárosiakat. Gólparádét hozott a Los Angeles–Boston találkozó, amelyet 8-6-ra a vendég Bruins nyert meg.
Jaromir Jagr (jobbra) már a 11. helyen áll az NHL örökös pontranglistáján
Reuters
Jaromir Jagr (jobbra) már a 11. helyen áll az NHL örökös pontranglistáján
Jaromir Jagr (jobbra) már a 11. helyen áll az NHL örökös pontranglistáján
Reuters
Jaromir Jagr (jobbra) már a 11. helyen áll az NHL örökös pontranglistáján

A sokáig a New Jerseyben szereplő Scott Gomez első gólját szerezte új együttesében, a New York Rangersben, és ezzel megadta az alaphangot a Madison Square Gardenben a Washington elleni rangadón.

Gomez találatát Jaromir Jagr és Brendan Shanahan készítette elő a második perc derekén, de a Capitals fiatal orosz csillaga, Alekszandr Ovecskin hat perccel később még egyenlíteni tudott.

Mindkét találat emberelőnyben született, csakúgy, mint a harmadik és a negyedik – mindkettőt a Rangers szerezte.

Jagr együttese második és harmadik góljánál is előkészítő szerepet játszott, így komoly érdemei vannak a győzelemben.

Ezzel a zseniális cseh játékos az NHL örökös pontranglistáján feljött a 11. helyre (1533 pont).

A Capitals ebben a szezonban eddig mind a 12 létszámfölényes helyzetét gólra tudta váltani, de ezúttal akcióból is gólt kellett volna ütniük a washingtoniaknak ahhoz, hogy pontot szerezzenek New Yorkban.

A hazaiak kapuvédője, Henrik Lundqvist 25 lövésből 24-et kivédett, míg kollégája, Olaf Kölzig 38-szor hárított, háromszor viszont tehetetlen volt.

A Rangersnek ezzel négy mérkőzésből két győzelme és két veresége van, a fővárosiak viszont először kaptak ki.

Normális mérkőzésnek indult a Los Angeles–Boston találkozó a STAPLES Centerben, aztán a második és a harmadik harmadban csak úgy potyogtak a gólok.

Az első 20 perc hajrájában a Bruins szerezte meg a vezetést, a hazaiak 13 másodperccel a szünet előtt egyenlítettek.

A második periódusban öt gól született, 40 perc után 4-3-ra vezetett a keleti együttes. A záró felvonásban Phil Kessel harmadik találatával már 5-3-ra vezettek a vendégek, de a Kings a 9. percben egyenlített.

Ezzel viszont a kaliforniaiak el is lőtték az összes puskaporukat. A Boston tíz perc alatt újabb három gólt ért el, így Patrick O’sullivan öt mp-cel a dudaszó előtt már csak kozmetikázni tudta az eredményt (6-8).

Phil Kessel három gólja mellett adott egy gólpasszt is, míg csapattársa, Marc Savard elsősorban az előkészítésben jeleskedett (1 gól, 4 assziszt)

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA (NHL)

ALAPSZAKASZ, A 10. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI:
New York Rangers-Washington Capitals 3-1
Detroit Red Wings-Chicago Blackhawks 2-3
Dallas Stars-Calgary Flames 2-3 - hossz. után
St. Louis Blues-Colorado Avalanche 4-1
Edmonton Oilers-Vancouver Canucks 2-5
Los Angeles Kings-Boston Bruins 6-8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik