Idegenbeli győzelemmel nyitotta a főcsoportdöntőt az Ottawa

2007.05.11. 08:45
A Buffalo Sabres otthonában nyert az Ottawa Senators, ezzel előnyt szerzett a keleti főcsoport döntőjében. A hazaiaknak ezzel megtört a négy mérkőzés óta tartó otthoni veretlenségi sorozata.
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót
Reuters
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót
Reuters
Az Ottawa idegenben győzte le a Buffalót

A tavalyi év után újra összekerült a Buffalo és az Ottawa a rájátszásban, a kanadaiak pedig bosszút szerettek volna állni azért, mert a Sabres egy évvel korábban öt mérkőzésen elbúcsúztatta őket a további küzdelmektől.

Jól is kezdett a Senators, az ötödik percben egy emberhátrányos helyzetből meg is szerezte a vezetést: Dmitrij Kalinyin hibázott, Mike Fisher ezt gólra váltotta. Nem sokkal később már az Ottawa került emberelőnybe, Daniel Alfredsson pedig kétgólosra növelte a vezetést.

A hazaiak még az első harmadban szépíteni tudtak, a másodikban pedig az egyenlítés is sikerült. Ezzel azonban el is lőtték a puskaporukat, az utolsó játékrészben már csak Ottawa-gólokat láthatott a közönség.

A Buffalo szinte semmit nem mutatott abból, hogy miért nyert 53 mérkőzést az alapszakaszban. Az Ottawa sokkal többet lőtt kapura (34-20), ráadásul a hazaiak öt emberelőnyös helyzetükből egyet sem tudtak kihasználni. A Sabresnak ezzel megszakadt négy meccs óta tartó hazai veretlenségi sorozata.

Jason Spezza, az Ottawa játékosa szerint csapatuk most jóval összeszokottabb volt, mint tavaly, ez is hozzájárult a sikerhez.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL)

RÁJÁTSZÁS, KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Buffalo Sabres-Ottawa Senators 2-5
G: Afinogenov (11.), Lydman (29.) ill. Fisher (5.), Alfredsson (8.), Saprykin (48.), Spezza (56.), McAmmond (60.)
A párharc állása: 1-0 az Ottawa javára
Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

A harmadik harmad döntött: kiegyenlített a BJA az Újpest ellen

Jégkorong
2026.03.11. 20:34

NHL: tizenöt gólt hozott a buffalói mérkőzés

Amerikai sportok
2026.03.09. 08:24

NHL: lendületben a Buffalo, közelít a Keleti főcsoport első helyéhez

Amerikai sportok
2026.03.06. 09:11

A TFSE nyerte 3:2-re a női röplabda Extraliga „magyar” rangadóját

Röplabda
2026.03.04. 23:08

Konferencialiga: hiába a lengyel tini triplája, hosszabbításban továbbment a Fiorentina

Európa-konferencialiga
2026.02.26. 22:44

NHL: drámai hajrá Montrealban, jubileumi gól Tampában

Amerikai sportok
2026.01.21. 07:54
Ezek is érdekelhetik