Érvek az NB I-es létszámemelés mellett és ellen

A koronavírus-járvány következtében idén több országban újra téma lett az élvonalbeli bajnokság létszámának felemelése, illetve több bajnokságban úgy zárták le vagy fejezték be az előző idényt, hogy nem voltak kiesők. Törökországban például 18-ról 21 csapatosra nőtt a létszám (igaz, négyen biztosan ki is esnek az idény végén), Romániában 14-ről 16-ra, Szerbiában 16-ról 20-ra, Belgiumban 16-ról 18-ra. Tavasszal Magyarországon is lehetett találkozni olyan véleményekkel, hogy az NB II lezárása miatt indokolt lenne az élvonal létszámának felemelése, de a Csányi Sándor vezette, a tavasszal újraválasztott MLSZ-elnökség 2015 óta kiáll a 12 csapatos élvonal mellett, és ez most sem változott. A szövetség első embere többször is hangsúlyozta, a létszámcsökkentés óta sokkal kiegyensúlyozottabb lett a bajnokság, nagyon éles meccseket láthatunk, és ez hosszú távon hozzájárulhat a színvonal emelkedéséhez.

A több országban is látott nyári létszámemelések arra mindenképp jó alkalmat kínálnak véleményem szerint, hogy pro és kontra alaposan körbejárjuk a kérdést, nemzetközi példákat is segítségül hívva.

Először is talán érdemes azzal kezdeni, kapcsolódva az MLSZ álláspontjához, milyen érvek szólhatnak a létszámemelés ellen, vagyis a 12 csapat mellett.

Az egyik érv a színvonalemelkedés, amivel azért nehéz vitatkozni, mert a színvonal mérésére nem állnak rendelkezésre objektív mérőszámok. Ezért rendkívül nehéz reálisan összehasonlítani egymást követő időszakokat. Az egyetlen mérőszám, ami rendelkezésre áll valamiféle összevetéshez az az országok UEFA koefficiens-pontszáma. Ez pedig az elmúlt években emelkedett Magyarország esetében, köszönhetően annak, hogy két éve a Vidi, tavaly pedig a Ferencváros is bejutott az Európa-liga csoportkörébe. Idén ősszel az FTC ismét csoportkörös lesz vagy a BL-ben vagy az El-ben (sőt, az Európa-ligában még a Mol Fehérvárnak is megvan erre az esélye), ez az első alkalom a csoportkörök bevezetése óta, hogy egymást követő három idényben is lesz magyar csapat valamelyik nemzetközi kupa főtábláján. Azt persze nehéz megmondani, hogy ebben mennyire volt szerepe az NB I színvonalának, a színvonal vélt vagy valós emelkedésének.

Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a létszámcsökkentés következtében a központi forrásokat kevesebb csapat között osztják el, ennek is köszönhetően nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak a klubok. Ez pedig szerepet játszhat abban, hogy az élcsapataink becsült keretértéke is emelkedett az elmúlt években. 2017-ben a Transfermarkt a Ferencváros keretét 15 millió euróra becsülte, ma 24.7 millióra teszi, de közel 2 millió euróval például Mol Fehérvár és egyébként a teljes NB I becsült értéke is emelkedett. Ennek pedig az az egyik fő oka, hogy egyre több olyan légiós érkezik Magyarországra, aki aktív válogatott. Az FTC a Dinamo Zagreb ellen a kezdőcsapatában kilenc olyan labdarúgóval állt fel, aki az elmúlt egy évben szerepelt hazája nemzeti csapatában. A Ferencváros 28-as keretében pedig 15 olyan labdarúgót találunk, akik szerepeltek már hazájuk nemzeti csapatában, de az előző idényben ezüstérmes Mol Fehérvárban is 14 válogatott játékost találunk, a legutóbb bronzérmes Puskás Akadémiában ötöt. A 2014–2015-ös évadban, az utolsó olyan idényben, amikor 16 csapat szerepelt az NB I-ben, a Fradinak még csak kilenc válogatottja volt, de olyan, aki abban az időszakban is szerepelt a hazája nemzeti csapatában, még kevesebb.

Összességében tehát elmondhatjuk, mióta 12 csapat szerepel az NB I-ben, egyre több aktív válogatott érkezik Magyarországra és egyre jobb eredményeket érnek el csapataink a nemzetközi porondon.

És akkor lássuk az érem másik oldalát is!

Az egyik sokat hangoztatott érv a 12 csapat ellen, hogy számos nagyobb város, sőt nagyobb megyék és teljes országrészek maradtak első osztályú futball nélkül. Tény, Magyarország 19 megyéjéből 13-ban nincs élvonalbeli klub, sőt három megyében Nógrádban, Hevesben és Bács-kiskunban még csak NB II-es csapat sincs, miközben utóbbi területileg a legnagyobb megyénk.

Továbbá a tíz legnépesebb magyar város közül hétben nincs NB I-es garda, így Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Győrben, Nyíregyházán, Kecskeméten és Szombathelyen sincs. Az utánpótlás tekintetében biztosan nem jó, ha olyan bázisok, amelyek az elmúlt harminc évben válogatott játékosok sorát nevelték – például Győr, Szombathely vagy Pécs – még évekig első osztályú labdarúgás nélkül maradnak. Ez visszavetheti a futballozni vágyó gyerekek számát és a szakmai munka színvonalát is. Az az érvelés viszont már nem feltétlenül állja meg a helyét, hogy a nagyvárosok számának csökkenésével esett vissza az NB I fordulónkénti átlagnézőszáma, az élvonalbeli futball iránti érdeklődés. A most zajló idény átlagnézőszáma még a koronavírus-járvány ellenére is 3279, ami jelenleg még úgy is az elmúlt öt idény második legmagasabb száma, hogy már nincs DVSC és a legtöbb nézőt vonzó rangadók még kivétel nélkül hátravannak. Miközben a máig utolsó, 16 csapatos bajnokságban csak 2500 volt az átlagnézőszám 2014–2015-ben, pedig akkor a fent említett nagyvárosok közül Pécsnek, Kecskemétnek, Szombathelynek, Nyíregyházának, Győrnek, és Debrecenek is volt NB I-es csapata. Az elmúlt 20 év nézőszámainak alakulását látva egyértelműen kijelenthető: elsősorban nem attól függ a nézőszám, hány megyének van első osztályú csapata.

Ugyanakkor a csapatok létszámának emelését sokan azért is támogatnák, hogy a jelenleginél jóval több húsz év körüli vagy annál is fiatalabb játékos kapjon lehetőséget az élvonalban. Ahogy azt Csányi Sándor tavaly tavasszal elmondta,a sok vitát kiváltó, úgynevezett fiatalszabály kivezetését követően a 20 éves vagy annál fiatalabb hazai játékosok szerepe húsz százalékról négy százalék alá esett vissza az NB I-ben, és gyökeres változást az sem hozott, hogy az előző idényben ismét próbálta anyagilag is ösztönözni a szövetség a klubokat, hogy több 20 éves vagy fiatalabb labdarúgót szerepeltessenek.

Ezzel kapcsolatban azonban először is azt kell belátni, hogy nagyon kevés olyan fiatal van, aki képes hosszú távon is kiegyensúlyozottan teljesíteni. Azoknak a teljesítménye is erősen ingadozó, akik folyamatosan lehetőséget kapnak és ez nemcsak az NB I-re, hanem az NB II-re is érvényes, ezen valószínűleg az sem változtatna, ha 16 csapatra emelkedne a létszám. A létszámemeléssel feltételezhetően több olyan fiatal kapna lehetőséget, akik a 12 csapatos rendszerben a másodosztályban vagy az utánpótlásban szerepelnek, de attól még nem lenne kiegyensúlyozottabb a teljesítményük.

Ennek az egyik fő oka az lehet, hogy a hazai utánpótlás-bajnokságok egyáltalán nem készítik fel a fiatal játékosokat a versenyhelyzetre, arra, hogy meg kell küzdeni a helyükért (a legjobbak általában folyamatosan játszanak, hiszen annyival jobbak a többieknél), hogy a komfortzónájukból kilépve folyamatosan jó teljesítményre legyenek képesek. A múlt héten az osztrák élvonalban dolgozó kapusedző, Varga Zoltán beszélt arról a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a határ másik oldalán azt tapasztalja, a fiatalok sokkal többet futnak, mint Magyarországon. Az albán, török, szerb és más nemzetiségű fiatalok a családjukban azt látják, hogy a szüleiknek Ausztriában nagyon meg kell küzdeniük a létfenntartásért, a mindennapi érvényesülésért, és ezt a mentalitást a gyerekek is kiviszik a pályára, ami az osztrákokra is jó hatással van. Miközben az edző véleménye szerint Magyarországon már utánpótlásban is sok elkényelmesedett játékost látni. Ezen viszont a létszámemelés aligha fog változtatni. Sokkal inkább a fiatalok versenyeztetésén kellene változtatni.

Utánpótlásszinten lenne szükség regionális, nemzetközi kupára, bajnokságra, melyben a legjobb magyar fiatalok heti vagy legalább havi rendszerességgel a környező országok legjobbjaival találkoznának. És meg kellene teremteni a lehetőségét, hogy a környező országokból egyre több fiatal szerződjön a hazai utánpótlásba, így növelve ott a versenyhelyzetet. Ne feledjük, hogy például az azóta honosított Holender Filip is Szerbiából került Magyarországra és ki tudott emelkedni a magyar utánpótlásból, nem véletlenül játszik egyre hangsúlyosabb szerepet a válogatottban is. Az ő története követendő példa lehetne, de ehhez határon túli megfigyelők alkalmazásával, tudatosan az utánpótláskorú játékosok keresését célzó stratégiára lenne szükség a klubok részéről.

A létszámemelés mellett szólhat még, hogy jelenleg túl nagy a különbség az NB I és az NB II között, a másodosztályból felkerülő csapatok évről évre nagyon nehezen tudnak megkapaszkodni az első osztályban. Így hosszú távon belterjessé válhat a versengés, könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, melyben egy-egy kivételtől eltekintve ugyanaz a négy-öt csapat váltja egymást az első osztályban, ezzel pedig egyes megyék, vagy akár országrészek szinte végleg elszigetelődhetnek, távol kerülhetnek az élvonaltól. Márpedig azokon a területeken, ahol nincs élvonalbeli felnőtt futball, az utánpótlás is sokkal nehezebb fejleszteni.

A szakadék csökkentéséhez azonban megint csak nem a létszámemelés lehet az egyetlen lehetséges megoldás, ugyanis a különbség abból is adódik, hogy az NB II-es csapatokban sok az élvonal szintjén rutintalan játékos, mert légiósokat az MLSZ másodosztályra érvényes támogatási rendszere miatt egyáltalán nem foglalkoztatnak (kivételt jelentenek azok, akiknek magyar felmenőik vannak). Viszont az NB I-be felkerülve, hogy fel tudják venni a versenyt, a keret nagy részét kicserélik, szerződtetnek egy sor légióst, ám a csapatépítés időigényes, amire akár rá is mehet a következő idény, és ha nem sikerül a bennmaradás, kezdhetnek mindent elölről. Ezt azonban meg lehetne előzni, ha csökkentett számban is, de már a másodosztályban is szerepelhetnének légiósok, hogy feljutás esetén ne kellejen szinte a teljes kezdőcsapatot kicserélni. (Az NB II-ben történt nyári átrendeződéssel legutóbbi bejegyzésemben foglalkoztam.)

Külföldi példákat megvizsgálva azt láthatjuk, hogy a környező országok közül a koronavírus-járvány miatt 20 csapatosra emelt szerb élvonalban és a 16 csapatos román első osztályban szerepel legalább 16 együttes. A szlovén és a horvát első osztályban 10-10, az osztrák Bundesligában és Szlovákiában 12-12, Ukrajnában 14 csapat alkotja az élvonalat. Viszont ha a labdarúgásban minden szempontból előttünk járó, lakosságszámban nem sokkal kisebb Ausztriában 12 csapattal is a miénknél erősebb bajnokságot tudnak működtetni, több nemzetközileg is versenyképes csapattal, akkor miért is kellene nálunk emelni a létszámot?

Ezzel együtt az itthon valamiért legkevésbé favorizált 14-es rendszeren el lehetne gondolkodni, hogy az ország több régiójában legyen élvonalbeli futball. Ezenkívül, amin talán leginkább változtatni lehetne itthon, az a nem teljesen igazságos, 3x11 fordulós lebonyolítási rendszer. Az osztrákok például az oda-visszavágós alapszakasz után rájátszást találtak ki hat-hat csapattal, úgy hogy a bajnoki címért, illetve a nemzetközi kupaszereplésért küzdő felsőház 5. helyezettje még vívhat egy oda-visszavágós meccset az Európa-ligáért az alsóház 7. helyezettjével, így minden helyezésnek jelentős tétje van. Persze könnyebb nekik, mert több csapatuk indulhat a nemzetközi kupában, de egy rájátszásos rendszerrel talán itthon is kiélezettebbé lehetne tenni a bajnoki címért folyó versenyfutást, mert a 2017-es évet leszámítva a 12 csapatos bajnokságban, általában hamar eldőlt az aranyérmeért folyó csata.