Ligue 1: öngóllal nyert az OM, tíz emberrel a Montpellier

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.23. 22:47
null
Emberhátrányban is győzött a Montpellier (Fotó: Twitter)
Az emberhátrány sem okozott gondot a Montpellier-nek, amely 1–0-s győzelmet aratott a Rennes ellen a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójának vasárnapi játéknapján. A forduló zárásaként a 3. helyen álló Marseille 2–1-re nyert Lyonban.

 

Az első félidőben ugyan nem esett gól, de azt nem mondhatjuk, hogy izgalommentes lett volna a találkozó. Érdekes módon a Montpellier helyezett nagyobb nyomást ellenfelére, ám a Rennes szépen, tudatosan alakította ki a helyzeteit, így az ő részéről láthattunk több veszélyes próbálkozást.

A második játékrész elején Teji Savanier csúnya szabálytalanság miatt piros lapot kapott, így a hazaiaknak tíz emberrel kellett folytatniuk. Noha az emberelőnyben ténylegesen fellendült a Rennes játéka, továbbra is rendre kihagyta helyzeteiket, aminek meg is itta a levét. Stephy Mavididi ugyanis a 84. percben egy szabadrúgás után fantasztikusan fejelt a vendégek kapujába, amivel megnyerte a meccset a Montpellier-nek.

A forduló záró meccsén a harmadik helyen álló Marsellie a 92. percben esett öngóllal győzött 2–1-re a Lyon vendégeként.

FRANCIA LIGUE 1
32. FORDULÓ
Montpellier–Rennes 1–0
(Mavididi 84.)
Kiállítva: Savanier (Montpellier, 53.)
Lyon–Olympique Marseille 1–2
(Lacazette 68., ill. Ünder 44., Gusto 90+2.)

KORÁBBAN
Reims–Strasbourg 0–2 (H. Diallo 1., 37.)
Lorient–Toulouse 0–1 (Abuhlal 68.)
Nantes–Troyes 2–2 (Pallois 25., Guessand 90+8., ill. Mama Baldé 64. – 11-esből, Odobert 90+2.)
Nice–Clermont 1–2 (Laborde 41., ill. Cham 37., Haui 83.)

Ajaccio–Brest 0–0

Kiállítva: Touzghar (Ajaccio, 66.)

Szombaton játszották
Auxerre–Lille 1–1 (M. Niang 62. – 11-esből, ill. J. David 36. – 11-esből)
Lens–Monaco 3–0 (Openda 9., 16., Thomasson 56.)

Pénteken játszották
Angers–PSG 1–2 (Thioub 87., ill. Mbappé 9., 26.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik