Ligue 1: riválistól erősíthet a PSG – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.06. 15:12
null
Seko Fofana és Presnel Kimpembe csapattársak lehetnek? (fotó: AFP)
A Le Parisien értesülései szerint a Ligue 1-ben címvédő Paris Saint-Germain nyári kiszemeltjei között van a Lens 27 esztendős középpályása, Seko Fofana, akinek – párizsi születésűként – nagy álma lenne a fővárosiaknál játszani.

A korábban az angol Manchester Cityben és Fulhamben is megforduló elefántcsontparti válogatott Seko Fofana két éve tért vissza Franciaországba, miután az olasz Udinesét hagyta ott a Lens hívó szavára, s a legutóbbi két idényben kiegyensúlyozott teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A mögöttünk hagyott kiírásban a Ligue 1 mind a 38 mérkőzésén pályára lépett, ráadásul tíz góljával csapata egyik legeredményesebb játékosa volt.

A Le Parisien szerint a Lens dupla áron adna túl középpályásán, akit két éve tíz millióért szerződtetett az Udinesétől.

Fofana úgy fogalmazott, álma lenne Párizsba igazolni, de a középpályás iránt a Marseille és a Lyon is érdeklődik.

Legfrissebb hírek

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
3 órája

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
20 órája

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Ligue 1: a Nice egy góllal győzött a Reims ellen

Francia labdarúgás
2025.05.02. 22:45

Az Arsenalnak történelmet kell írni a BL-továbbjutáshoz

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 13:02

„Ez a kapus feladata, nem?” – Luis Enrique az ismét remekül védő Donnarummáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 00:20

Dembélé korai találatával a PSG egygólos előnyt szerzett az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 22:55

Kylian Mbappé hiányát is feledteti – portré a PSG 19 éves sztárjáról, Desiré Douéról

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 16:15
Ezek is érdekelhetik