Szaúd-Arábia: az Al-Hilal vezetői Marco Verrattiról tárgyalnak a PSG-vel

D. S. B.D. S. B.
2023.06.28. 09:56
null
Marco Verratti az Al-Hilal újabb kiszemeltje (Fotó: Getty Images)
A szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a mögöttünk hagyott idényben bronzérmet szerző Al-Hilal az angol Wolverhamptontól megszerzett Rúben Neves és a Chelsea-től érkező Kalidou Koulibaly után újabb topligás játékossal, a francia Paris Saint-Germain olasz középpályásával, Marco Verrattival erősítené meg keretét, s a L’Equipe információi szerint a klub néhány elöljárója Párizsban tárgyal a 30 éves labdarúgó megszerzéséről.

 

Marco Verratti még 2012-ben igazolt Párizsba az olasz Pescarától, s bár 2026 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik, az Al-Hilal idényenként 50 millió eurós fizetéssel próbálja magához csábítani a középpályást.

A L’Equipe szerint az Al-Hilal még nem tett hivatalos ajánlatot, de miután a klub vezetői Párizsban tartózkodnak, csak idő kérdése, hogy mikor teszik ezt meg.

A lap úgy tudja, hogy Verratti néhány csapattársával – így például Kylian Mbappéval – már beszélt az esetleges távozásáról, s arról beszélt, hogy nehezen hagyná el Párizst. Luis Campos, a PSG tanácsadója és Nasszer Al-Kelaifi klubelnök azonban nyitottak rá, hogy megváljanak Verrattitól.

A lap megjegyezte, hogy ha valóban Luis Enrique veszi át a PSG irányítását Christophe Galtier-től, akkor Verratti párizsi pályafutása megújulhat, hiszen a spanyol szakember már 2015-ben is elismerően beszélt az olasz középpályásról.

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45