Monaco: a Liverpooltól igazoltak támadót – hivatalos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 18:57
null
Minamino Takumit átigazolta a Monaco (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Monaco a hivatalos oldalán jelentette be, hogy átigazolta a Liverpooltól a 27 éves japán támadót, Minamino Takumit, aki 2026-ig írt alá a hercegségbeliekhez.

 

Minamino Takuminak hazájában, a Cerezo Oszakában indult felnőttkarrierje – mindössze 17 évesen debütált a „nagyok” között –, majd 2015-ben Salzburgba igazolt, ahol többek között Szoboszlai Dominikkal és Erling Haalanddal játszott együtt, és zsinórban öt bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

2020 januárjában lecsapott rá a Liverpool, amely egy évvel később kölcsön is adta a Southamptonnak. Noha a 42-szeres japán válogatott játékos a visszatérte után, az elmúlt idényben 22 találkozón 10 gólt és 1 gólpasszt vállalt, nem sikerült a liverpooliak meghatározó játékosává előlépnie, s most a Monacóhoz igazolt.

A Transfermarkt szerint a hercegségbeliek 15 millió eurót fizettek a támadóért, aki több mint 400 tétmérkőzésen lépett pályára, és összesen 97 találatot szerzett és 55 asszisztot adott.

„Nagy öröm számomra, hogy csatlakozhattam a Monacóhoz. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a nagyon izgalmas projektnek, egy nagy hagyományokkal rendelkező klubban, amely a Ligue 1 legelismertebb csapatai közé tartozik” – mondta Minamino.


Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik