De la Fuente: Szép születésnapi ajándék volt

V. H. L.V. H. L.
2026.06.21. 22:50
Luis de la Fuente (Fotó: Getty Images)
Felszabadultan és örömmel nyilatkozott a spanyol válogatott Szaúd-Arábia felett aratott 4–0-s győzelme után Luis de la Fuente, a La Roja szövetségi kapitánya, akinek véleménye szerint a legszebb ajándékkal kedveskedtek neki labdarúgói: jó játékkal és három ponttal. Jorgosz Donisz, a szaúdiak mestere arra hívta fel a figyelmet: a csapatát kritizálók vegyék figyelembe azt is, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen játszott a közelkelti válogatott.

„Ragyogóan játszottunk az első félidőben és jól a másodikban, de mindannyian tudjuk, hogy továbbra is keményen kell dolgoznunk, mert fontos mérkőzések állnak előttünk, például a következő fordulóban, az Uruguay ellen találkozó nagyon kemény lesz” – mondta a találkozó lefújása után Luis de la Fuente.

Az életének 66. évét éppen a meccs napján megkezdő szövetségi kapitány arról is beszélt, milyen tanulságokkal szolgált számukra az első fordulóbeli, Zöld-foki-szigetek ellen 0–0-s döntetlennel végződő mérkőzés.

„Visszanézve a felvételeket, mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy magasabb intenzitással, vertikálisabban kell játszanunk. Ezt ma mindenki láthatta is, sok beadásunk, sok gólhelyzetünk volt, az első pillanattól letámadtuk az ellenfelet, és a kapujukhoz szögeztük őket. Tetszett az intenzitás, a játékunk ritmusa, a labdajáratás sebessége, a mélységi passzok. A támadójátékban pedig fel lehetett fedezni a csak ránk jellemző jellegzetességeket” – fogalmazott a szakember, aki arról is beszélt, hogy a csapat remekül reagált az első meccs után a játékukat ért kritikákra.

„Természetes, hogy dühösek voltunk. Senki sem szereti, ha kétségbe vonják a profizmusát, a képességeit vagy a munkáját. Logikus volt a reakciónk, hiszen semmit nem csináltunk másképp, mint máskor” – jelentette ki a 65 éves tréner, aki elismerte: szép születésnapi ajándékot kapott  játékosaitól.

„Nagyon örülök, egyrészt a teljesítményünk miatt, másrészt pedig, mert ez tényleg fontos nap, amelyet a második családom, a játékosaim körében ünnepelhetek. Az öltözőben már tartottunk is egy kis rögtönzött bulit a magunk módján” – árulta el a spanyol kapitány.

Jorgosz Donisz, a szaúdiak görög mestere a súlyos vereség ellenére sem volt letört, és önmérsékletre intette a csapatát kritizálókat.

„Büszke vagyok a játékosaim mindennapi munkájára, nem fogom elveszteni bennük a hitemet egy rossz eredmény miatt. Láttam világbajnokságon 5–1-es és 6–0-s vereséget is. Természetesen elfogadjuk a kritikát, de az is elvárjuk, hogy a bennünket kritizálók a realitások talaján maradjanak. Amikor egy mérkőzés nem az elképzeléseid szerint alakul, és már kaptál három gólt, elbizonytalanodsz. Természetes, hogy a gyors kapott gólok befolyásolták a csapat játékát. Emberek vagyunk, de azt azért nem mondanám, hogy féltünk” – értékelt a szakember.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT
SPANYOLORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 4–0 (3–0)
Atlanta, Atlanta Stadion, 68 239 néző. Vezette: Raphael Claus (brazil)
SPANYOLORSZÁG: Unai Simón – Pedro Porro, Cubarsí, Laporte, Cucurella – Pedri (Ruiz, 71.), Rodri – Yamal (Pino, a szünetben), Olmo (Merino, 62.), Baena (N. Williams, 62.) – Oyarzabal (F. Torres, a szünetben). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
SZAÚD-ARÁBIA: Al-Ovaisz – Abdulhamid, Al-Tambakti, Ladzsami, Al-Amri (Al-Hedzsi, 61.), Al-Harbi – N. al-Davszari (Al-Gannam, 90.), Al-Haibari (Kanno, a szünetben), Al-Dzsuvajr (Al-Hamdan, a szünetben) – Al-Burajkan (Al-Samat, 61.), Sz. al-Davszari. Szövetség kapitány: Jorgosz Donisz
Gólszerző: Yamal (11.), Oyarzabal (21., 24.), Al-Tambakti (49. – öngól)

H-CSOPORTMGyDVL–KGk P   
1. Spanyolország211–4–0+4 

4   

2. Uruguay1–1–1–10 

1   

3. Zöld-foki-szigetek1–1–0–00 

1   

4. Szaúd-Arábia2–111–5–4 

1   

 

 

Legfrissebb hírek

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
Tegnap, 9:59

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 17:42

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
2026.10.17. 20:58

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48