Vb 2022: minden, amit a katari világbajnokságról tudni kell – infócikk

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 16:01
null
Katarban már minden készen áll, hamarosan kezdődik a vb (Fotó: Getty Images)
Már nincs sok hátra: vasárnap, vagyis november 20-án kezdetét veszi a katari labdarúgó-világbajnokság. Éppen ezért minden információt összegyűjtöttünk, ami fontos lehet olvasóinknak – íme!  



Mint ismert, a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot rendhagyó módon az év utolsó két hónapjában, novemberben és decemberben rendezik meg. A torna vasárnap, tehát november 20-án veszi kezdetét a házigazda Katar Ecuador elleni meccsével.

A csoportkör összesen 48 mérkőzését december másodikáig, tehát 13 nap alatt játsszák le a válogatottak. Másnap már kezdetét is veszi az egyenes kieséses szakasz: a nyolcaddöntők december 6-ig tartanak, majd jön egy 3 napos szünet. A negyeddöntőkre 9–10-én, az elődöntőkre 13–14-én kerül sor, majd három nap múlva következik a bronzmeccs, végül december 18-án a döntő, magyar idő szerint 16.00-tól a Lusail Iconic Stadionban.

Hogy mikor játsszák a meccseket? Katarban két órával előrébb járnak, magyar idő szerint a következő időpontokban lesznek a találkozók: a csoportkör első két fordulójában 11.00-kor, 14.00-kor, 17.00-kor és 20.00-kor, majd a harmadik körben 16.00-kor és 20.00-kor.

A torna összes mérkőzéséről élő, szöveges tudósítást (kezdőcsapatokkal, statisztikákkal, érdekességekkel együtt) olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on. Oldalunkról elérhető lesz a csoportok aktuális állása, a góllövőlista, az összes eredmény és még számos érdekesség.

A meccseket a közmédia közvetíti a tv-ben – legtöbb esetben az M4 Sport.

A VILÁGBAJNOKSÁG HELYSZÍNEI ITT!

A CSOPORTKÖR NAPI BONTÁSBAN
November 20., vasárnap
17.00 A Katar–Ecuador al-Hor, al-Bajt
November 21., hétfő
17.00 A Szenegál–Hollandia Doha, al-Tumama
14.00 B Anglia–Irán al-Rajján, Kalifa Nemzetközi
20.00 B Egyesült Államok–Wales al-Rajján, Ahmad bin Ali
November 22., kedd
11.00 C Argentína–Szaúd-Arábia Loszaíl, Lusail Iconic
14.00 D Dánia–Tunézia al-Rajján, Education City
17.00 C Mexikó–Lengyelország Doha, 974
20.00 D Franciaország–Ausztrália al-Vakra, al-Dzsanúb
November 23., szerda
11.00 F Marokkó–Horvátország al-Hor, al-Bajt
14.00 E Németország–Japán al-Rajján, Kalifa Nemzetközi
17.00 E Spanyolország–Costa Rica Doha, al-Tumama
20.00 F Belgium–Kanada al-Rajján, Ahmad bin Ali
November 24., csütörtök
11.00 G Svájc–Kamerun al-Vakra, al-Dzsanúb
14.00 H Uruguay–Dél-Korea al-Rajján, Education City
17.00 H Portugália–Ghána Doha, 974
20.00 G Brazília–Szerbia Loszaíl, Lusail Iconic
November 25., péntek
11.00 B Wales–Irán al-Rajján, Ahmad bin Ali
14.00 A Katar–Szenegál Doha, al-Tumama
17.00 A Hollandia–Ecuador al-Rajján, Kalifa Nemzetközi
20.00 B Anglia–Egyesült Államok al-Hor, al-Bajt
November 26., szombat
11.00 D Tunézia–Ausztrália al-Vakra, al-Dzsanúb
14.00 C Lengyelország–Szaúd-Arábia al-Rajján, Education City
17.00 D Franciaország–Dánia Doha, 974
20.00 C Argentína–Mexikó Loszaíl, Lusail Iconic
November 27., vasárnap
11.00 E Japán–Costa Rica al-Rajján, Ahmad bin Ali
14.00 F Belgium–Marokkó Doha, al-Tumama
17.00 F Horvátország–Kanada al-Rajján, Kalifa Nemzetközi
20.00 E Spanyolország–Németország al-Hor, al-Bajt
November 28., hétfő
11.00 G Kamerun–Szerbia al-Vakra, al-Dzsanúb
14.00 H Dél-Korea–Ghána al-Rajján, Education City
17.00 G Brazília–Svájc Doha, 974
20.00 H Portugália–Uruguay Loszaíl, Lusail Iconic
November 29., kedd
16.00 A Hollandia–Katar al-Hor, al-Bajt
16.00 A Ecuador–Szenegál al-Rajján, Kalifa Nemzetközi
20.00 B Wales–Anglia al-Rajján, Ahmad bin Ali
20.00 B Irán–Egyesült Államok Doha, al-Tumama
November 30., szerda
16.00 D Tunézia–Franciaország al-Rajján, Education City
16.00 D Ausztrália–Dánia al-Vakra, al-Dzsanúb
20.00 C Lengyelország–Argentína Doha, 974 Stadion
20.00 C Szaúd-Arábia–Mexikó Loszaíl, Lusail Iconic
December 1., csütörtök
16.00 F Horvátország–Belgium al-Rajján, Ahmad bin Ali
16.00 F Kanada–Marokkó Doha, al-Tumama
20.00 E Japán–Spanyolország al-Rajján, Kalifa Nemzetközi
20.00 E Costa Rica–Németország al-Hor, al-Bajt
December 2., péntek
16.00 H Dél-Korea–Portugália al-Rajján, Education City
16.00 H Ghána–Uruguay al-Vakra, al-Dzsanúb
20.00 G Kamerun–Brazília Loszaíl, Lusail Iconic
20.00 G Szerbia–Svájc Doha, 974


AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ BONTÁSA ITT!

A VILÁGBAJNOKSÁG 32 VÁLOGATOTTJÁNAK VÉGLEGES KERETEIT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik