Vb 2022: a PL klubjai nem engedik el a vörös zónába utazókat

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.08.24. 21:06
null
A PL-játékosok nem mehetnek a vörös zónába (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság klubjai nem engedik el azokat a játékosokat, akik szeptemberben hazájuk válogatottjával olyan országban lépnének pályára, amelyek Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány miatt vörös listán szerepelnek.

 

A liga közlése szerint a rendelkezés közel 60 játékost érint, akik 26 vörös listán lévő országban játszanának világbajnoki selejtezőmérkőzést, valamint felkészülési összecsapást. Kiemelték: erről a Premier League klubjai kedden „kelletlenül, de egyhangúlag döntöttek”, miután egyeztettek a kérdésben az angol szövetséggel és a brit kormánnyal.

Mivel utóbbi nem biztosított mentességet az érintett futballistáknak, így a vonatkozó rendeletek értelmében a vörös listás országból érkezőkre tíznapos karantén vár Nagy-Britanniában. Ez a válogatott PL-játékosok esetében két mérkőzés kihagyását eredményezné.

A FIFA korábban engedélyt adott a kluboknak, hogy ne engedjék el a válogatotthoz a játékosaikat, akikre visszatérve karantén várt volna, ám jelenleg ez a kivételezés már nincs érvényben. Így azok a klubok, amelyek most nem engedik el a válogatott futballistákat, szankcióra számíthatnak.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00