Horvátország: „Josko Gvardiol maga a csoda”

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.12.03. 16:29
null
Josko Gvardiol (Fotó: AFP)
A horvát labdarúgó-válogatott egyik legjobb teljesítményét nyújtja 20 éves hátvédje, Josko Gvardiol a katari világbajnokságon. Merre vezethet az RB Leipzig játékosának útja a tornát követően?

 

Amilyen fiatal, olyannyira már a világ egyik legjobbja – írta a horvát Sportske novosti sporthírlap Josko Gvardiol teljesítményéről a Belgium elleni csoportzáró mérkőzést követően.

A nyolcaddöntőbe jutó Horvátország védője nem először került a szakma figyelmének középpontjába, s úgy tűnik, a 2002-es születésű Josko Gvardiolpedig bírja a nyomást, sőt, minél nagyobb a tét, annál otthonosabban mozog a pályán. Nem véletlen, hogy a Chelsea már nyáron vitte volna az RB Leipzig együttesétől, pedig még a Bajnokok Ligája őszi csoportköre előtt álltunk...

A FIFA honlapján megjelent portré is szuperhősként írja le a hátvédet, aki 20 esztendősen és 10 hónaposan játszotta első világbajnoki mérkőzését Katarban. A Dinamo Zagreb nevelése alighanem érzi, nagy jövő állhat előtte, ugyanis nemrég a spanyol médiában úgy nyilatkozott: „A Real Madrid a világ legnagyobb klubja, s hogy ott játszhatom-e valaha? Hát, ki tudja, miért is ne...? Modric példáját látva szinte semmit sem kell mondani arról, hogy tudjam, milyen különleges kapcsolat lehet ott egy játékos, valamint az egyesület között.”

Egyelőre az biztos, hogy saját generációjának képviselői közül messze a legérettebb futballt mutatja be Katarban – Luka Modric mindenesetre a királyi klubnál akár ki is kövezheti az ifjú csillagnak az utat.

Matej Skegro játékosmenedzserúgy véli: „Gvardiol értéke most már 100 millió euró körül mozog. Harry Maguire a Manchester United csapatához rekordot jelentő 90 millióért szerződött, a Leipzig védője százért is elkelhet.”

Hogy hol folytathatja, persze még sok összetevőtől függ: a Bayern is szívesen merít más német klubok legjobbjai közül, a Chelsea komoly szándékai is mindenki előtt ismertek, de ott lehet már az illusztris kérők között a PSG vagy éppen a Tottenham is. Ez roppant kedvező lehet nevelőegyesülete, a Dinamo Zagreb számára is, hiszen Gvardiol Lipcsébe eladásakor 18.8 millió eurót kasszírozott, a továbbértékesítése pedig az új vételár 20 százalékát jelentené a zágrábiak számára.

„Gvardiol maga a csoda – jellemezte Igor Jovicevic, a zágrábi Dinamo utánpótlásának korábbi edzője, az ukrán Sahtar Doneck jelenlegi vezetőedzője. – Számos különleges elemet láttam már az én időmben is a játékában. Ez nemcsak nekem, másnak is nyilvánvaló volt, s tette mindezt elképesztő érett gondolkodással.”

„Úgy érzem, Josko most még nem távozik Lipcséből – mondta el Andy Bara, aki korábban Marcelo Brozovicot is képviselte, illetve annak idején Dani Olmót a Dinamo Zagrebhez vitte a Barcelonától. – Nemrég írta alá új szerződését 2027-ig, most nincs az a pénz, amelyért a lipcseiek megválnának tőle. Nyárra tovább nőhet az értéke, s alighanem ezt is mérlegelik a klubjánál.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik