Fanatikus csillagnézők – Szeli Mátyás jegyzete

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2022.12.04. 23:19

Ingoványos talajon járok. Tapasztaltam, micsoda indulatokat gerjeszt, ha az ember akár a legkisebb kritikával meri illetni Cristiano Ronaldót vagy Lionel Messit. Mindkét korszakos zseninek megvan a maga „hardcore” rajongótábora, amely már-már a vallási fanatikusok szenvedélyével, hiperérzékenyen reagál, ha kedvencét bírálják, és zsebből lövi a statisztikát, hogy oké, X Grönland ellen nem játszott jól, de már 800 gólt szerzett pályafutása során és egyébként is tizenkét éve rúgta azt a mesterhármast, a másik meg múltkor három meccsen át nem szerzett gólt, tehát kuss legyen.

Attól még, hogy nem soroljuk fel állandóan múltbéli érdemeiket (annyira sok van, hogy szinte lehetetlen), nem azt jelenti, hogy megfeledkeztünk róluk, és a jelen kapcsán nem feltétlenül releváns, ki mit csinált öt éve.

Ha meg nincs érv, mindig a kritikus fejéhez lehet vágni, hogy nem ért a futballhoz. Pedig érdemes elfogadni, hogy az ikonokat érő bírálat nem a teljes pályafutás semmibevétele, netán személyes ellenérzés eredménye.

A két futballista válogatott hattyúdala (már ha azt látjuk) pedig mintha ellentétesen alakulna. Messi esetében gyakorlatilag az a benyomás, hogy az argentinok nélküle megzuhannának. Részben azért, mert nemcsak gólszerzőként, hanem irányítóként is nélkülözhetetlen szerepe van. Aki látta az ausztrálok elleni találkozót, tudja, tulajdonképpen három-négy gólpasszt adott, csak hát a társai elrontották a ziccereket.

Cristiano Ronaldo eközben…

A portugál tornáját a Manchester Uniteddel történt viharos válás vezette fel, vele kapcsolatban pedig éppen az ellenkezőjét pedzegetik, mint Messi esetében. Konkrétabban: nem kellene állandó kezdőnek lennie a portugál válogatottban. Cristiano Ronaldo mára befejező csatárrá vált a szó legtisztább formájában, ő a Nap, a többi égitest körülötte kering, ez a felállás pedig mintha néhány társát is visszafogná, miközben nem nyújt klasszisteljesítményt. Ez nem saját kútfőből előhúzott érvelés, a legnagyobb portugál sportnapilap, az A Bola vezércikkében olvasható.

A 37 esztendős sztár közben dührohamot kapott, mert nem neki adtak meg egy gólt, most éppen a Dél-Korea elleni lecserélése kapcsán polemizálnak, miközben talán ennél kisebb visszhangot kapott a rekord, hogy ő lett az első futballista, aki öt különböző vb-n betalált.

A két klasszissal kapcsolatos „háttérzaj” tehát gyökeresen eltér, de a futballnak éppen az a kiszámíthatatlansága adja szépségét, hogy nem zárható ki, végül Cristiano Ronaldo és együttese jut messzebb és Messi csalódik. Az is lehet, valamelyikük végre megszerzi az egyetlen trófeát, amit eddig hiába hajszolt, de mindketten üres kézzel is zárhatnak.

Vb-n vélhetően utoljára látjuk őket, úgyhogy élvezzük a játékukat, amíg lehet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik