Vb 2022: Southgate szerint a tökéleteshez közeli teljesítmény kell

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.04.01. 11:17
null
Gareth Southgate (Fotó: AFP)
Gareth Southgate, a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai világbajnokok lehetnek az idén Katarban, de ehhez a tökéleteshez közeli teljesítményre lesz szükségük.

 

A legutóbbi vb-n negyedik, tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes együttest irányító szakember a brit médiának nyilatkozva beszámolt róla, hogy a héten a szakmai stáb elmondta a játékosoknak: ha bejutnak az elődöntőbe, akkor be tudnak kerülni a fináléba, ahogyan az Eb-n is tették, ha pedig már döntősök, akkor meg is nyerhetik azt.

„Hihetetlenül nehéz feladat ez, és annyira közel kell lennünk a tökéletes teljesítményhez, amennyire csak tudunk. Ez jelenti most számunkra a kihívást, de már azelőtt a lehető legjobb formában kell lennünk, hogy elutaznánk Katarba” – fogalmazott Southgate.

Az angol szövetségi kapitány szerint megkérdőjelezhetetlen, hogy az ellenfelek tisztelik a háromoroszlános válogatottat, és a riválisok közül egyik sem szívesen játszana ellenük.

„Ez ugyanakkor kétélű fegyver, bizonyos csapatok ugyanis ennek tudatában teljesen másképpen készülnek fel ellenünk, mint mások ellen" – tette hozzá.

A november 21-én kezdődő és december 18-ig tartó katari vb csoportsorsolását pénteken (ma) tartják Dohában.

A Nemzetek Ligája A-divíziójában az angolok a magyarok mellett a németekkel, valamint az Eb-címvédő olaszokkal találkoznak majd júniusban és szeptemberben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49