Vb 2018: a Real Madrid ikonja még mindig jól bánik a labdával – videó

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 14:29
null
Míchel Salgado még mindig jól bánik a labdával (Fotó: AFP)
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság önkénteseinek mondtak köszönetet hétfőn este Moszkvában. Az eseményén a FIFA nagykövetei, Míchel Salgado és Júlio Baptista is részt vettek, valamint a nemzetközi szövetség főtitkára, Fatma Samoura.

A programok között szerepelt egy futballmeccs, amit a Vörös téren felállított ideiglenes pályán vívtak az önkéntesek kiegészülve a nagykövetekkel. Pályára lépett Dmitrij Bulikin, korábbi orosz válogatott labdarúgó is, valamint Arkagyij Dvorkovics, a vb szervezőbizottságának elnöke. Míchel Salgado megmutatta, nem véletlenül volt a Real Madrid-szurkolók kedvence, a korábbi spanyol válogatott jobbhátvéd szép gólt lőtt egy szöglet után.

A köszöntésen gyanútlanul sétálgató Júlio Baptistát és Míchel Salgadót meglepték egy flash mobbal, a spontán szerveződő táncba a két korábbi futballista is bekapcsolódott.

Az önkéntesek számára kialakított helységben Baptista egy asztaliteniszmeccsre is kihívta korábbi csapattársát, Míchel Salgadót, akivel a Real Madridban játszottak együtt.

A Júlio Baptistával készült interjúnkatitt olvashatják,és hamarosan megtudhatják, mit gondol Míchel Salgado a világbajnokságról, Neymarról és a Real Madridól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik