Miattam vagy sérült, Cé! - mondja a ghánai boszorkánydoki

2014.06.05. 12:52
null
Nana Kwaku Bonsam hagyományos ghánai gyógyító (forrás: Zimbabwe Mirror)
A portugál válogatott nehéz csoportba került a vébén, Németország, az Egyesült Államok és Ghána lesz az ellenfele. Gondot okoz a mediterrán országnak, hogy Cristiano Ronaldo sérült. Egy ghánai boszorkánydoktor azt állítja, hogy miatta.

Ronaldo a Bajnokok Ligája-győzelem, azaz május 25. óta nem játszott, és a portugál szövetség nyilatkozatban közölte, hogy a bal térdével vannak gondok.

Nana Kwaku Bonsam, Ghána egyik leghíresebb boszorkánydoktora, akinek a neve „szerdai ördögöt” jelent, már februárban megjósolta, hogy Ronaldo sérülés miatt kihagyja a vébét.

Egy ghánai rádióállomásnak, az Angel FM-nek így nyilatkozott a boszorkány:

„Tudom, mi a baja Cristiano Ronaldónak, dolgozom az ügyön. Ezt nagyon komolyan mondom. Múlt héten kerestem négy kutyát, hogy megidézzem velük Kahwiri Kapamot, egy különleges szellemet.”

„Négy hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy nagyon szorgosan dolgozok Cristiano Ronaldóval, és ki fogja hagyni a vébét, vagy legalábbis a Ghána elleni meccset. A legjobb, amit tehetek, ha távol tartom a sérülésével.”

„Ezt a sérülést egy orvos sem tudja meggyógyítani. Sosem fogják megtudni, mi okozta ezt a sérülést, hiszen ez spirituális dolog. Ma a térde fáj, holnap a combja, aztán, valami más.”

Kedden Ronaldo külön edzett a csapattól a szintén sérült Raul Meirelessel, Betóval és Pepével, mint ahogy kihagyta a görögök elleni szombati meccset is.

A portugál illetékesek azt mondják, Cé kiváló állapotban lesz a vébén, de a varázsló úgy gondolja, hogy ahhoz még neki is lesz egy-két „szava”.

Cé külön edzett. Tényleg kihagyja a vébét? (forrás: Daily Mail)
Cé külön edzett. Tényleg kihagyja a vébét? (forrás: Daily Mail)

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
29 perce

Ibrahimovic elárulta, kinek szurkol a vb-n – a bosnyákok nem örültek

Foci vb 2026
2 órája

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
2026.06.10. 06:28

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Vb 2026: az utolsó pillanatban hirdette ki a ghánai keretet Carlos Queiroz

Foci vb 2026
2026.06.02. 10:23

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
2026.05.23. 16:35

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
2026.05.23. 10:06

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55
Ezek is érdekelhetik