Felkészülés: Hamsík-gólpasszok - szlovák siker Poznanban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.15. 22:46
A szlovák labdarúgó-válogatott a két gólpasszt jegyző Marek Hamsík vezérletével 2–0-s győzelmet aratott a lengyelek otthonában felkészülési mérkőzésen, míg az írek hazai pályán magabiztosan, történetük során ötödször is legyőzték a letteket.

A Poznanban rendezett lengyel–szlovák mérkőzésen a vendégek a 31. percben kerültek előnybe, amikor egy kis szöglet után Hamsík gurított középre a bal oldalról, az alapvonal közeléből, a középen érkező Juraj Kucka pedig néhány lépésről az üres kapuba pofozta a labdát.

Hét perccel később aztán ismét csődöt mondott a lengyel védelem, bár a szlovák támadók érdemét sem szabad elvitatni. Hamsík húzott befelé a bal oldalról, majd a Manchester City akadémiáját is megjárt Róbert Makhoz passzolt, aki szép testcsellel tisztára játszotta magát, és 16 méterről megeresztett lövése nyomán megszerezte első gólját a nemzeti csapatban.

A szlovákok 2009 októbere után győzték le ismét a lengyeleket – bár azóta csak egy meccset játszottak egymással a felek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



A lengyelek vereségével egy időben a letteknek sem sok babér termett Írországban. A házigazda Robbie Keane találatával szerzett vezetést a 22. percben, majd a második félidő második felében Aiden McGeady és Shane Long is beköszönt, így a vége könnyed hazai siker.

Az írek történetük során ötödször találkoztak Lettország legjobbjaival – ezt megelőzően 1995-ben mérkőztek meg velük –, és mindannyiszor győztesen hagyták el a pályát. A gólkülönbség ezeken a mérkőzéseken 14–1 – nem a lettek javára.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Lengyelország–Szlovákia 0–2
Gólszerző:
Kucka (31.), Mak (38.)

Írország–Lettország 3–0
Gólszerző:
Rob. Keane (22.), McGeady (68.), Long (80.)

Legfrissebb hírek

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
12 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08