Vb 2014: Izland idegenben fordított, és nyert Szlovénia ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 19:56
A világbajnoki selejtezősorozat E-csoportjában Szlovénia hiába vezetett és támadott többet hazai pályán, Gylfi Sigurdsson duplájával fordítani tudott Izland, így egyelőre második a csoportjában.

Szlovénia Milivoje Novakovic góljával szerzett vezetést a 34. percben, és uralta a játékot az egész első félidőben. A hazai csapat azonban hiába támadott többet, egy szabadrúgás révén mégis egyenlíteni tudott Izland – Gylfi Sigurdsson tekert a kapu bal felső sarkába. A 78. percben egy ellentámadás végén a győztes gólt is sikerült megszereznie a vendégeknek, a gólszerző megint csak Sigurdsson volt. Ezzel a három ponttal Izland egyelőre az E-csoport második helyére ugrott.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
E-CSOPORT
SZLOVÉNIA–IZLAND 1–2 (1–0)
Ljubljana,
Sportni park Stozice. V: Sztavrosz Tritszonisz (görög)
SZLOVÉNIA: S. Handanovic – Brecko, Jokic, B. Ilic, Cesar – Kurtic, Krhin (Dedic, 79.), Radosavljevic, Birsa (Lazarevic, 54.) – Ljubijankic (Matavz, 65.), Novakovic. Szövetségi kapitány: Srecko Katanec
IZLAND: Halldórsson – Ottesen, R. Sigurdsson, Saevarsson, Bjarnason – Skúlason, Hallfredsson (E. Gudjóhnsen, 76.), Gunnarsson, G. Sigurdsson – Sigthórsson, Finnbogason. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Gólszerző: Novakovic (34.), ill. G. Sigurdsson (55., 78.)

KÉSŐBB
Norvégia–Albánia


AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 3 1 7–1 +6 10
2. Izland
5
3
2
6–5
+19
3. Norvégia
4 2 1 1 6–5 +1 7
4. Albánia 4 2 2 5–5 0 6
5. Szlovénia 5
1 4
4–7 –4
3
6. Ciprus 4 1 3 4–8 –4 3

 

Legfrissebb hírek

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Izland nyerte az északi rangadót a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 19:57

Kikaptunk a szlovénoktól, vélhetően elúszott az elődöntő a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 17:12

Második félidős remekléssel Svédország legyőzte Szlovéniát a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 22:29

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Nem játszhat a magyarok ellen a kézi Eb-n az egyik szlovén beálló

Kézilabda
2026.01.21. 22:17
Ezek is érdekelhetik