Ismét világbajnokságon a Los Catrachos

Ötvenéves lemaradás

No, azért ne írjuk le jó előre a „La H"-t! Nemcsak azért, mert a mi válogatottunkat korábban már csak a Gandalf nélküli Minas Tirith városi válogatott nem viccelte meg, így azt sem mondhatjuk, hogy „Őket még mi is megvernénk!", hanem azért sem, mert a hondurasiak sem kártyán nyerték a vb-részvételt. Ráadásul nem a 2010-es az első vb-jelenése a hondurasiaknak, hiszen 28 évvel ezelőtt Spanyolországban már tiszteletüket tették. Nem egyszerű utat tett meg arrafelé az európai bevándorlók által már a XIX. század végén elterjesztett sportág odáig: viszonylag későn, 1921-ben állt össze első hivatalos fellépésre a nemzeti tizenegy, ezen történelmi alkalommal ráadásul 10–1-es vereséget szenvedett Guatemalától. Sokatmondó adat, hogy a szövetség csak 1951-ben alakult meg, akkor lettek FIFA-tagok is, az országos bajnokságot pedig nem sokkal előtte, 1948-ban szervezték meg első alkalommal.

Futballháború

Az 1962-es labdarúgó-világbajnokság volt az első, amelynek selejtezőjén elindultak, de ez irányú ténykedéseiket jó ideig nem koronázta siker. Nemzetközi figyelem igen, de ez sem selejtezőbeli vitézkedéseiknek volt köszönhető, hanem annak, hogy 1969-ben a Salvador elleni mérkőzés miatt kitört az úgynevezett futballháború, az első eset, amikor először a pályán tüzeltek egymás állásaira felek, majd kibővítették a teret és az eszköztárat. Az igazi ok természetesen nem a salvadoriak 3–2-es győzelme volt, hanem a két ország közötti évtizedes ellentétek robbantak ki a 90 perc ürügyén. A nem mindennapi történetről itt olvashatnak bővebben.

Spanyolországi bemutatkozás

A nyolcvanas évek elejére összeállt egy gyepen is ütőképes hondurasi gárda (a „mag" már az 1977-es U20-as vb-n is együtt futballozott, ahol egyébként a magyarokat is megverték a csoportmérkőzések során), amely bemelegítésül megnyerte az 1981-es CONCACAF-bajnokságot, megelőzve nemcsak Salvadort, de a Hugo Sánchezzel felálló mexikóiakat is, egyben kvalifikálta magát az 1982-es világbajnokságra. Spanyolországban sem vallottak szégyent José de la Paz Herrera kapitány legényei, hiszen kezdésként a házigazdák ellen 1–1-et játszottak, Arzu – Gutiérrez, Villegas, Costly, Bulnez – Maradiaga, Yearwood, Zelaya – Morales (Caballero, 69.), Betancourt, J. Figueroa összeállításban.

A mérkőzésre és a hondurasiak akkori teljesítményére egy korábbi sportlegünkben már kitértünk: „A spanyolországi futballtornán leginkább a hondurasiak érezhették magukat a bírói bakik kárvallottjának, hiszen a vendéglátók elleni összecsapásukon egygólos vezetésükkor az argentin sporttárs, Arturo Ithurralde megette a spanyol Enrique Saura műesését (a büntetőt López Ufarte értékesítette); a jugoszlávok ellen pedig a chilei Gastón Castro mutatott a hondurasi térfélre applikált 11-es pontra a 87. percben (Vladimir Petrovics nem is hibázott, és ez volt a kilencven perc egyetlen gólja). A kieső hondurasiakat mindenesetre tízezres ünneplő tömeg várta a repülőtéren, az államfő, Roberto Córdova pedig az Apokalipszis lovasaként aposztrofálta Castrót".

A folytatás szerényebbre sikerült

Hispániai hőstetteikkel jó időre ellőtték puskaporukat, jellemző, hogy minden kiscsapat reménysugara, Bora Milutinovics sem vezette ki őket újra vb-re, de a reaktivált José de la Paz Herrera is kudarcot vallott a közelmúltban. Mindemellett rendszeres résztvevői voltak az Arany-kupáknak, sőt, 2001-ben meghívták őket a Copa Américára is, amelyre Samuel Caballero például az Udineséből, David Suazo a Cagliariból utazott. A Copán újra felhívták magukra a nagyvilág figyelmét, hiszen a nyolcaddöntőben kiütötték a brazilokat Saul Martínez duplájával. A következő körben Kolumbia már túl nagy falatnak bizonyult. Ekkoriban a FIFA világranglistáján a 22. helyen álltak, a vb-selejtezőkön ezzel együtt is sorra elhullottak, egészen 2009-ig.

Ismét CONCACAF-sikerrel melegítettek

Második vb-részvételükre is „kontinensbajnokságukon", az Arany-kupán elért jó eredménnyel készültek fel, hiszen az Egyesült Államok és Mexikó mögött a harmadik helyen végezni a CONCACAF-zónában számukra nem kis dolog. A hondurasiak a vb-kvalifikáció során is a két lokális nagycsapat mögött zártak, de Costa Rica és Salvador előtt, ez pedig azt jelentette, hogy 24 év után újfent vb-résztvevők lettek (köszönhetően annak is, hogy a záró fordulóban az amerikaiak az utolsó percben kiegyenlítettek Costa Rica ellen).

A kolumbiai kapitány, Reinaldo Rueda csapata afféle „sötét lóként" érkezik a dél-afrikai tornára, bár korábbi kollégáitól eltérően egyre több és egyre jobb európai csapatokból érkező légiós erősíti keretét: a védelemben Maynor Figueroa a Wigant, Víctor Bernárdez az Anderlechtet, a középpályán Wilson Palacios a Tottenhamet, Hendry Thomas a Wigant, Edgar Álvarez a Barit, míg Júlio César de León a Torinót szolgálja; és akad egy egészen kiváló támadója is az Inter tulajdonában lévő David Suazo személyében. Mindez természetesen nem ok arra, hogy reális esélyeket tápláljanak a csoportkör túlélésére...