Vb 2010: a görög Joannisz Amanatidisz lemondta a vb-szereplést

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.28. 12:28
Nem vesz részt a nyári labdarúgó-világbajnokságon Joannisz Amanatidisz. Az Eintracht Frankfurt görög válogatott támadója szerdán jelentette be, hogy korábbi térdsérülése miatt kénytelen kihagyni a június 11-én kezdődő dél-afrikai tornát.

„Ez az én döntésem, és végleges – idézte a 28 éves futballistát a SID német hírügynökség. – Biztosan nem lennék száz százalékos formában hat hét múlva. Egy világbajnoki szereplés természetesen belekerülne az önéletrajzomba, de mit érnék vele, ha öt-tíz percre beállhatnék egy-egy mérkőzésen. Jobb, ha átadom a helyem egy ereje teljében lévő fiatalabb játékosnak."

A 35-szörös válogatott Amanatidisz előzőleg már tájékoztatta elhatározásáról Otto Rehhagel szövetségi kapitányt. A játékos jobb térdét novemberben műtötték meg, így már a vb-pótselejtezőről is lemaradt.

Akkor még csak egyhónapos kihagyást említettek esetében. Ezzel szemben csak ezen a héten térhetett vissza, és játszott azóta először, csupán egy barátságos mérkőzésen.

A görög együttes a világbajnokságon az argentinokkal, a nigériaiakkal és a dél-koreaiakkal csap össze a B csoportban.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik