Eb 2024: Griezmannt fejbe rúgták, ez lett a vesztük

K. Zs.K. Zs.
2023.06.19. 22:51
null
Konsztantinosz Mavropanosz ezért még csak sárga lapot kapott, de később villant neki a piros is (Fotó: AFP)
Franciaország továbbra is hibátlan a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében: hétfő este a kékek hazai pályán 1–0-ra legyőzték az eddig szintén pontveszteség nélkül álló Görögországot, így kényelmes pozícióban várják az őszi folytatást. A B-csoport másik mérkőzésén Írország a gibraltári csapat legyűrésével megszerezte első pontjait.

 

FRANCIAORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1–0

Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya Maignan – Koundé, Konaté, Upamecano, T. Hernandez – Griezmann, Tchouaméni, Camavinga – Coman, Kolo Muani, Mbappé összeállításban küldte pályára a kékeket, akik az első félidőben nem tudták gólra váltani fölényüket.

A második játékrész elején aztán már jött a gól, méghozzá emlékezetes körülmények között: Konsztantinosz Mavropanosz karatésokat idéző mozdulattal, mentési kísérlet közben fejbe rúgta Antoine Griezmannt, ami tizenegyest ért. Kylian Mbappé első lövését kivédte Odisszeasz Vlahodimosz, ám egy görög idő előtt berontott a tizenhatoson belülre, ráadásul ő rúgta ki a kipattanó labdát, ezért Mateu Lahoz újrarúgatta a büntetőt, és Mbappé másodszorra már nem hibázott, 1–0. VIDEÓ ITT!

Egy kis stat: Mbappé az 54. gólját szerezte ebben az idényben, korábban egyetlen francia játékos sem ért el ilyen sokat ennyi idő alatt (PokerStars Sports FR).

A hajrára fordulva emberhátrányba kerültek a görögök: Mavropanosz szabálytalanul állította meg a kapura törő Randal Kolo Muanit, piros lapot kapott, de csapata végül megúszta az esetet gól nélkül – Griezmann szabadrúgása után a labda kevéssel elkerülte a kaput –, mint ahogy a 14 perces hosszabbítással megtoldott hátralévő idő kisebb francia lehetőségeit is.

ÍRORSZÁG–GIBRALTÁR 3–0

A pont nélküli két csapat meccsén az írek sokáig képtelenek voltak felhasítani a gibraltári védőfalat, a második félidő elején aztán Mikey Johnston egy lepattanó szabadrúgás után közelről bepofozta a vezető gólt, 1–0 (VIDEÓ ITT!).

Kisvártatva Evan Ferguson fejese is beakadt (2–0, VIDEÓ ITT!), sőt a ráadásban a nem sokkal korábban becserélt Adam Idah is fejelt egy gólt (3–0, VIDEÓ ITT!), így Írország, ha nehezen indult is, elkönyvelte első pontjait.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ
B-CSOPORT
Franciaország–Görögország 1–0
(0–0)
Saint-Denis. G: Mbappé (55. – 11-esből). Kiállítva: Mavropanosz (70., Görögország)
Írország–Gibraltár 3–0 (0–0)
Dublin. G: Johnston (52.), E. Ferguson (59.), Idah (90+2.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 4 4 9– 0 +9 12
2. Görögország 3 2 1 5– 2 +3 6
3. Írország 3 1 2 4– 3 +1 3
4. Hollandia 2 1 1 3– 4 –1 3
5. Gibraltár 4 4 0–12 –12 0
Legfrissebb hírek

Aranycipő: nincs változás az első háromban, Igor Thiago ismét egyedül a negyedik

Minden más foci
2026.03.17. 09:59

Mbappé és Bellingham is elutazik a Manchester City elleni visszavágóra – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 11:22

Mbappé pénteken már labdával edzett, a City elleni visszavágón bevethetik

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 18:19

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

Gondok mindkét spanyol gigásznál: két védő kidőlt a Barcánál, míg Madridban Mbappé sérülése súlyosabb a vártnál

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 16:59

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Duplázott a német klasszikuson, kezd elhúzni Harry Kane az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
2026.03.03. 09:46

Kiderült, milyen sérüléssel küzd Kylian Mbappé

Spanyol labdarúgás
2026.03.02. 20:33
Ezek is érdekelhetik