Videó: amikor C. Ronaldo érzelmes beszédet mondott az Eb-győzelem után

B. D. K.B. D. K.
2021.06.09. 14:21
null
Cristiano Ronaldo megsérült a döntőben, így az oldalvonalon kívülről próbálta segíteni csapatát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a portugál labdarúgó-válogatott címvédőként kezdi meg a szereplést Magyarország ellen a tavalyról idénre halasztott, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában. Portugália, öt évvel ezelőtt egy drámai mérkőzésen győzedelmeskedett a franciák felett a fináléban, amely után a csapat legnagyobb sztárja, a sérülés miatt lecserélt és így az oldalvonal mellől szurkoló Cristiano Ronaldo megható köszönőbeszédet mondott az öltözőben.

„Szeretnék köszönetet mondani ennek az embernek itt – mutatott rá Cristiano Ronaldo edzőjére, Fernando Santosra.Először is, nélküle ez nem sikerült volna. Másodszor pedig minden játékosnak, minden stábtagnak, mindenkinek, aki ebben a sikerben benne volt.”

„Senki sem hitt Portugáliában, de az az igazság, hogy megcsináltuk. Mindannyian, megcsináltuk. Nagyon boldog vagyok. Ez életem legboldogabb napja. Felejtsük el az egyéni elismeréseket, a Bajnokok Ligáját – ez számít. Ez életem legboldogabb pillanata. Már háromszor-négyszer sírtam. A testvérem mondogatta nekem, hogy nyugodjak meg. Én meg mondtam neki, hogy Hugo, nem tudok. Ez az igazság. A szívem mélyéről mondom, a fiam életére esküszöm, annyira, annyira, annyira boldog vagyok. El tudnám ismételni akár százszor is, hogy annyira boldog vagyok. Ez volt az a trófea, ami hiányzott. Mindannyiótoknak köszönöm!” Ezt kimondva CR fordulatot tett maga körül és a kezét kinyújtva mutatott rá az emberekre.

„A játékosoknak, az összes stábtagnak és újfent neked, edző – mutatott rá határozottan Fernando Santosra Ronaldo. – A hit, ami benned volt, őszintén, megérintett.”

„Mindenkinek az orvosi stábból, a biztonságiaknak, Joaquin, Ricardo, Miguel, testvérem... Szívem mélyéről mondom, hogy hihetetlenül boldog vagyok. Megérdemeltük ezt. Beírtuk most magunkat Portugália történelmébe. Mi vagyunk az első csapat, amely ezt elérte (a portugál válogatott először nyerte meg az Európa-bajnokságot – a szerk.).”

PORTUGÁLIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK:
Anthony Lopes (Olympique Lyon – Franciaország), Rui Patrício (Wolverhampton – Anglia), Rui Silva (Granada – Spanyolország)
VÉDŐK:Joao Cancelo (Manchester City – Anglia), Nélson Semedo (Wolverhampton – Anglia), José Fonte (Lille – Franciaország),Pepe (Porto),Rúben Dias (Manchester City – Anglia),Nuno Mendes (Sporting CP),Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Danilo Pereira (PSG – Franciaország), Joao Palhinha (Sporting CP), Rúben Neves (Wolverhampton – Anglia), Bruno Fernandes (Manchester United – Anglia),Joao Moutinho (Wolverhampton – Anglia), Renato Sanches (Lille – Franciaország), Sérgio Oliveira (Porto), William Carvalho (Real Betis – Spanyolország)
TÁMADÓK:Pedro Goncalves (Sporting CP),André Silva (Eintracht Frankfurt – Németország),Bernardo Silva (Manchester City – Anglia),Cristiano Ronaldo (Juventus – Olaszország),Diogo Jota (Liverpool – Anglia), Goncalo Guedes (Valencia – Spanyolország),Joao Félix (Atlético Madrid – Spanyolország), Rafa Silva (Benfica)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Fernando Santos

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36