Kezdődik! – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2021.06.10. 23:18

Mármint kezdődik a futball Eb, amit hasonló izgalommal és áhítattal sohasem mondogattunk még. Amikor ugyanis 1964-ben és 1972-ben eljutottunk a négycsapatos döntőbe, ami a mából nézve hatalmas fegyvertény, még nem volt ekkora hazai és nemzetközi presztízse az Európa-bajnokságnak, utána meg 44 éven át hiába vártunk a kijutásra. Közben a kontinens országai osztódással szaporodtak, az Eb mezőnye meg nyolc-, tizenhat-, majd huszonnégy csapatosra hízott, és mi hosszas bukdácsolás után, pótselejtezős bravúrral ott voltunk végre 2016-ban Franciaországban. Ragyogóan sikerült csoportmeccseink és a helyszínre utazó több tízezer magyar szurkoló révén olyan élményben lehetett részük még az itthonról izgulóknak is, amilyet a futball korábban évtizedekig nem adott nekünk, sőt, ami a Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban és Toulouse-ban szurkoló magyar tömegeket illeti, ilyesmire a magyar futball legfényesebb sikerei idején sem lehetett példa, objektív okokból. Most megint szintet léptünk, hiszen nem „csak” kijutottunk az Eb-re ismét, de a rendező városok egyikeként Budapest, közelebbről az erre az alkalomra elkészülő új Puskás Aréna lesz a helyszíne két csoportmeccsünknek is, ami – jóllehet a vírus lassan másfél éve óvatossá és visszafogottá tett mindannyiunkat – felfoghatatlanul nagy élménynek ígérkezik a hazai futballszurkoló számára.

Mondhatnám úgy is: mindig is erre vártunk.

Még most, a nyitó meccs napján is nehéz elhinni, hogy igen, kezdődik végre, és négy nap múlva nálunk is felsorakozik a kezdőrúgáshoz a magyar és a portugál csapat. Előbbi házigazdaként, utóbbi címvédőként. Nem mindennapi párosítás.

Ehhez az élményhez, ehhez a szinthez kell felnőnie a magyar helyszín helyi támogatójának, ha úgy tetszik, az Eb hivatalos budapesti lapjának, a Nemzeti Sportnak is, amely – nem csekélység – 118 esztendős történelme során tudósíthatott a magyar sport minden nagy győzelméről, drámai pillanatáról, de hazai rendezésű, magyar érdekeltségű labdarúgó Eb-meccsekről még soha. Helyszíni tudósítóink, szerkesztőink, online ügyeleteseink, fotóriportereink, videósaink, tördelőink, képszerkesztőink, közösségimédia-szakembereink és a teljes csapat hatalmas lelkesedéssel és odaadással készül a magyar futball ünnepnapjaira. Ebből az alkalomból hajtottuk végre a lap küllemének és tartalmi struktúrájának megújítását, amelynek elemeit mától az olimpia végéig fokozatosan tárjuk olvasóink elé, és amelyet még az idén követ majd az internetes kiadás újjászületése.

Ha már a focink újjászületőben van…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Baki kizárva – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2026.09.12. 23:13