Eb 2020: Juhász Roland volt a vendég az NS első pódiumbeszélgetésén

(S. D.)(S. D.)
2021.06.11. 23:10
null
Munkatársunk, Somogyi Zsolt Juhász Rolanddal beszélgetett (Fotó: Török Attila)
A városligeti szurkolói zónában a Nemzeti Sport vendége Juhász Roland volt. A korábbi válogatott hátvéddel Somogyi Zsolt, az NS futballrovatának munkatársa beszélgetett.

 

Juhász Roland többek között elmondta, hogy mennyire szeretne a helyszínen szurkolni a magyar válogatottnak – amely kedden kezdi meg Európa-bajnoki szereplését –, de pont aznap utazik el a Mol Fehérvárral edzőtáborba. A pályafutása során az Anderlechtben nyolc éven át futballozó játékos szerint korábbi csapattársa, Romelu Lukaku lesz az Eb gólkirálya. Szóba került, hogy Juhász számára mekkora élményt jelentett az öt évvel ezelőtti kontinenstornán, hogy a helyszínen mennyi magyar buzdította a csapatot.

Az NS pódiumbeszélgetésén holnap 13.40-kor Szeli Mátyás vendége a 44-szeres válogatott Vincze István lesz, aki jelenleg a Révkomárom szakmai igazgatója.

Szöllősi György, lapunk főszerkesztője vezette fel a pódiumbeszélgetést (Fotó: Török Attila)
Szöllősi György, lapunk főszerkesztője vezette fel a pódiumbeszélgetést (Fotó: Török Attila)

 

 

Legfrissebb hírek

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

A sportot nem lehet elengedni – Császár, Juhász, Németh és Torghelle a padelben talált új kihívásra

Egyéb egyéni
2026.09.30. 11:22

Juhász Roland az ukránok góljáról: Kerkez Milos a csatár és a rábízott szélső közötti légüres térben mozgott

Magyar válogatott
2026.09.27. 08:24

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
2026.08.13. 19:20