Eb 2020: Felteszem a kezemet, az én hibám is volt – Rossi

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 21:09
null
Rossi vállalja a felelősséget (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi vállalja a felelősséget, amiért nem sikerült jó irányba változtatnia a csapat játékán a cserékkel, és 3–0-s vereséget szenvedtünk a portugáloktól, hiába álltunk helyt a 84. percig.


„A 84. percig nem volt gond, de persze csalódottsággal tölt el, hogy a végén három gólt kaptunk. A játékban benne van, hogy gólt kapunk, de talpra kellett volna állnunk, nem szabadott volna kockáztatni. Talán az én hibám is volt, mert több cserét is végrehajtottam, és ezek a változtatások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet” – mondta a meccs után Marco Rossi, aki a szurkolókról is beszélt.

„Ha mi úgy tudnánk teljesíteni a pályán, mint a szurkolók lelátón, akkor nem kapunk ki, és általánosságban is előrébb tartanánk. De nem tudok haragudni a csapatra, mert a 84. percig jól játszottunk. Nem tudok olyat kérni a csapattól, amit ne próbálna megtenni. A második félidőben jobbak voltunk labdabirtoklásban, mint az elsőben. Az első gólig nagyon jó munkát végeztünk. Lehet három gól különbség a két csapat között, de nem az alapján, amit ma láttunk” – fogalmazott csalódottan a szövetségi kapitány, akit a Nemzeti Sport ezután a cserékről kérdezett.

„Schäfert és Kleinheislert is fáradtnak éreztem, ez volt az oka a cserének, de ez aztán nem úgy sült el, ahogy terveztem, ezért felteszem a kezemet. Ha újra kezdeném a meccset, talán tovább várnék a cserékkel, de a végeredmény lehet, hogy akkor sem változna. Megpróbáltam változtatni a meccsen a cserékkel, de nem sikerült, ami az én felelősségem” – ismételte önmagát Rossi, majd a franciák elleni szombati találkozóról is szót ejtett.

„Az a fontos, hogy mentálisan és fizikailag is pihenjünk, hogy azt a meccset is a lehető legjobb állapotban tudjuk elkezdeni.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző. Vezette: Cakir (török)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G., Nagy Á. (Varga R., 88.), Kleinheisler (Sigér D., 78.), Schäfer (Nego, 65.), Fiola (Varga K., 88.) – Szalai Á., Sallai (Schön, 77.). Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Guerreiro – Danilo Pereira, William Carvalho (Renato Sanches, 81.), Bruno Fernandes (Moutinho, 89.) – Bernardo Silva (Rafa Silva, 71.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 81.). Szövetségi kapitány:   Fernando Santos
Gólszerző: Guerreiro (84.), C. Ronaldo (87., 90+2. – az első 11-esből)

Legfrissebb hírek

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
8 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
18 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
18 órája

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
20 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 19:20

Rossi: Akinek nincs az egekben a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:25

Marco Rossi: A játékvezető úgy döntött, futballmeccs helyett birkózómérkőzést vezet

Magyar válogatott
2025.09.06. 23:52
Ezek is érdekelhetik