Eb 2020: egy ír szakkommentátor megjegyzése is kiverte a biztosítékot

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 22:04
null
Ronnie Whelan nem vizsgázott ötösre empátiából (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a dánok klasszisa, Christian Eriksen összeesett a Dánia–Finnország Eb-mérkőzésen, és újra kellett éleszteni. Az itthoni híradások is kiemelten foglalkoztak az ijesztő jelenetsorral, valamint a fejleményekkel, miközben a közvéleményben számos kritikát kapott a meccset közvetítő M4 Sport szakkommentátora, Bognár György. Az Origo számolt be egy ehhez hasonló esetről, amikor az ír szakkommentátor, Ronnie Whelan tett otromba megjegyzést.

 

Ronnie Whelan Írország egyik legismertebb futballistája volt, aki a válogatottal megjárta az 1988-as Európa-bajnokságot, majd a következő két világbajnokságot is. A jelenleg az egyik ír tévécsatornánál szakkommentátorként tevékenykedő Whelan is érzéketlen megjegyzést tett, amikor a csütörtöki Dánia–Belgium mérkőzés 10. percében megállt a játék, hogy a nézők és játékosok egy percigChristian Eriksent éltethessék.

„Erre semmi szükség nincsen. Eriksen már jól van, folytassuk a játékot, a focinak mennie kell” – mondta Ronnie Whelan, aki érezhette, hogy ebből baj lehet, mert gyorsan közbevágott, és a szakmai kérdésekre terelte a szót.

Természetesen Whelan tette nem maradt észrevétlen, és a csatorna közösségi oldalán, illetve a Twitteren is elkezdtek ömleni a bejegyzések, amelyekben szidták a korábbi ír labdarúgót az érzéketlen megjegyzés miatt.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik