H. Á. 2021.06.14 14:22 Frissítve: 2021.06.14 14:37

Eb 2020: „Christian gyakorlatilag halott volt” – orvos testvérpár mentette meg Eriksent

Mint ismert, a 2020-as Európa-bajnokság második napján, a Dánia–Finnország (0–1) mérkőzés első félidejének a hajrájában összeesett és a pályán kellett újraéleszteni Christian Eriksent, a dánok középpályását. Az újraélesztést a dán válogatott csapatorvosa, Morten Boesen és a Parken Stadionba az UEFA által kirendelt orvos, Morten testvére, Anders végezte – derül ki a The Athletic riportjából.

 

Munkában az orvosi stáb – és Kjaer (Fotó: AFP)

Az egész sportvilágot megérintette a dán–finn Eb-meccs drámai eseménysora, amikor a találkozó 43. percében Christian Eriksen a finn tizenhatos bal sarkánál összeesett, s életének megmentése érdekében szívmasszást kellett végezni rajta.

A The Athletic hétfői riportjában bemutatta, hogy kik is mentették meg az Inter 109-szeres válogatott középpályásának életét, és hogyan is zajlott pontosan a tragédia megelőzése, elkerülése.

A dán válogatott csapatorvosa, Morten Boesen mindössze 45 másodperccel a játékos földre kerülése után már Eriksen mellett volt, és átvette a csapattársa ellátását megkezdő Simon Kjaertől a tennivalókat.

„Christian gyakorlatilag halott volt. Szívmasszást végeztünk. Szívinfarktusa volt. Hogy milyen közel voltunk a tragédiához? Nem tudom megmondani. A defibrillátorral csak egyszer kellett kiütni, és vissza is jött, ami azért elég gyorsnak számít. Nagyon gyorsan jött a segítség az orvosi csapattól és a stáb többi tagjától, Megtettük, amit kellett, és sikerült Christiant visszahozni. Beszéltem is vele, mielőtt kórházba vitték volna” – idézi a lap Morten Boesent.

Az egyébként az FC Köbenhavn csapatorvosaként dolgozó szakembernek nagy segítségére volt az UEFA által a stadionba a mérkőzésre kirendelt orvos is, aki történetesen a testvére, Anders, aki szintén az FCK alkalmazottja. Anders Boesen az ezredforduló környékén kiváló tollaslabdázónak számított, egy ideig a világranglista 3. helyén állt, s vegyes csapatban háromszoros Európa-bajnoknak mondhatja magát.

A The Athletic írása szerint egyébként Eriksen ellátása a pályán 13 percig tartott, és elsősorban a stadionba telepített kiváló orvosi infrastruktúrának, valamint a szakszerű és gyors közbeavatkozásnak köszönheti életét, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a futballistát azóta is kezelő, állapotát monitorozó Rigshospitalet – Dánia legnagyobb kórháza – autóval mindössze 4 percre van a Parken Stadiontól.

A lap idézi azt a német fotóst is, akinek képeiről értesülhetett az egész világ arról, hogy a kórházba szállított Eriksen eszméleténél volt, amikor a stadionból elindultak vele a kórházba.

„Több nemzetközi ügynökségnek is dolgozom egyszerre, és mindegyikük számára elérhetőek voltak ezek a képek. Úgy gondoltam, majd a szerkesztők eldöntik, hogyan használják őket. Nagyon sok köszönő üzenetet kaptam a fotók megjelenése után, mondván, hogy reményt adtam a képeimmel, hogy minden rendben lesz Christiannal, ugyanakkor érkezett néhány inzultáló üzenet is, ami elszomorít. A munkám kritikájának minden formáját elfogadom, ha azt tisztelettel fogalmazzák meg, úgyhogy ha bárkit megbántottam a képekkel, azért őszintén elnézést kérek” – írta Friedemann Vogel az Instagramján.

A mérkőzés csaknem két óra szünet után folytatódott, és a finnek Joel Pohjanpalo fejesével 1–0-ra győztek, de egészen biztosak lehetünk benne, hogy évek múlva erre a sporttörténelmi sikerre nem az eredmény miatt fogunk emlékezni…

A megnyugvást hozó kép (Fotó: AFP)

 

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).

2021.07.15 23:46:20

Foci Eb 2020 PÓR KÁROLY

Hibrid formációk, támadó védők, szögletvariációk – trendek, szakmai érdekességek.