Dopping: visszaálltak a világméretű tesztelés korábbi szintjére

Vágólapra másolva!
2021.06.18. 13:54
null
Nőtt a tesztelések száma (Fotó: AFP)
Jóllehet a koronavírus-járvány még nem ért véget, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ismét a korábbi „normális szinten” végzi az ellenőrzéseket.

A WADA bejelentését ismertetve az insidethegames.biz azt írta, hogy – a pandémia miatti korlátozások közepette is – a globális tesztelési adatok folyamatosan emelkednek, így idén májusban már 24 230 vizelet- és vérmintát, valamint sportolói biológiai útlevelet gyűjtött be 152 nemzeti antidopping-szervezet, a havi adatokat nézve a legtöbbet 2020 márciusa óta. A versenyen kívüli és a versenyek közben elvégzett ellenőrzések száma is ez év májusára jutott el a legmagasabb szintre az utóbbi tizenöt hónapot tekintve.

A felerészben kormányok, fele részben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által finanszírozott WADA főigazgatója, Olivier Niggli azt mondta, hogy a tesztszámok növelése jelentős erőfeszítéseket kíván meg a doppingellenes szervezetek részéről. Hozzátette, hogy a munka nem lankadhat a bő egy hónap múlva kezdődő tokiói olimpia előtt, egyúttal szorgalmazta, hogy a nyári ötkarikás játékokon induló versenyzők mindegyikét vessék alá doppingkontrollnak már Tokióba érkezésük előtt.

Emlékeztetett rá, hogy a NOB finanszírozásában jóval az olimpia előtt hozzáláttak a doppingminták hosszú távú tárolását lehetővé tevő program végrehajtásának, a minták biztonságos elraktározása folyik.

„Mivel a kimutatási módszereket folyamatosan fejlesztik, a levett doppingminták akár tíz évig megőrizhetők, azok, akik tiltott anyaghoz nyúltak, egy teljes évtizedig nem nyugodhatnak meg” – jelentette ki a főigazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik