BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2021.06.20 23:53 Frissítve: 2021.06.21 22:05

Döntő döntetlen – Ballai Attila publicisztikája


Három koncertet adott Budapesten 1987 januárjában a Deep Purple. Sohasem bocsátom meg magamnak, hogy e háromból csak kettőn voltam jelen, mert már akkor tudtam, hogy életre szóló élményt kapok, ami visszahozhatatlan, megismételhetetlen. Valóban, a klasszikus felállásban ekkor járt nálunk először és utoljára rajongott rockzenekarom, a földkerekség egyetlen „bandája” – na jó, még a Cream –, amelyben minden „poszton” világklasszis játszott. Utóbb aztán számos szakmai elemzést, laikus visszaemlékezést olvastam arról, hogy a fiúk inkább bemelegítettek a BS-ben, még nem állt össze a hangzás, „kásásak” voltak, Gillan többször aláintonált, és így tovább. Mindez azonban cseppet sem érdekelt, azaz a helyszínen mindebből semmit nem is észleltem. Hiszen részek vizsgálgatása helyett a teljesség öntött el, olyan kegyelmi állapot, amelyben elhatalmasodik az emberen valamiféle egyszerre izgató, bizsergető, mégis példátlanul megnyugtató érzés: ma több lettem valamivel, amit már soha senki és semmi el nem vehet tőlem.

Eddigi életem mintegy húszezer napjából nagyjából száz, legfeljebb kétszáz lehetett ilyen. Nem egyszerűen jó vagy nagyon jó, hanem örök, az amúgy általában igazán elviselhető létből ki- és felemelő. A rockzenének négy, a futballnak, ahogy számolom, tíz-egynéhány efféle kivételes napot köszönhetek. A mögöttünk hagyott héten mindjárt kettőt is. Kell-e mondani, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság két budapesti mérkőzését?

Mindkettő messze szétfeszítette a sportesemény kereteit, de sportlapról lévén szó első felütésként maradjunk e szűkebb értelmezési tartományon belül! Bevallom, kedden este felemás hangulatban, kis bosszúságot is hurcolva távoztam a Puskás Arénából. Félreértés ne essék, a portugáloktól ki lehet kapni, akár három góllal is – ne is Cristiano Ronaldo magasságát fürkésszük, vegyük mondjuk Bruno Fernandest, akinek aktuális piaci értéke, a 90 millió euró felülmúlja a komplett válogatottunkét –, csakhogy az adott mérkőzésen nem volt ekkora különbség a két csapat között. Sőt, az első félidő kissé túlságosan tiszteletteljes produkciója után a második egyes szakaszaiban semekkora sem volt! Hogy győzelem és vereség – vagy vereséggel felérő döntetlen – között mekkora a differencia, azt mindenki pontosan tudja. De hogy vereség és vereség között is látványos lehet, azt éppen az ilyen meccsek mutatják meg. Mint a keddi, mint a legutóbbi Eb belgák elleni nyolcaddöntője (0–4), mint tavaly ősszel, a BL-főtáblán a Fradi barcelonai (1–5) vagy Juventus elleni hazai (1–4) csoporttalálkozója. Amikor a hajrában beesett egy-két elkerülhető gól, mert az addigi, messze erőn felüli helytállás minden energiát és figyelmet felemésztett, és onnantól, hogy nyilvánvalóvá vált a csoda elmaradása, nem jutott muníció a folytatásra.

Szombaton aztán ránk köszöntött a csoda is. Futballunk jelen állapotában ugyanis annak tekinthető a vb-címvédővel szembeni, neki is fontos tétmérkőzésen az 1–1-es végkifejlet. Illetve a labdarúgásban sokkal nagyobb gyakorisággal esnek meg ilyen csodák, mint a többi csapatsportban, ezért tulajdonképpen a csoda minősítés túlzásnak is hat. Hiszen nyilvánvalóan a foci a legesetlegesebb műfaj, több okból is. Említsünk csak kettőt! Egyrészt, mivel itt a legkevesebb a gól, a puszta valószínűségszámítás alapján leginkább itt borulhat a papírforma, szélsőséges eredmények is születhetnek. Miképpen egyből egyszer, esetleg kettőből kétszer, kettőből egyszer a dobókockával is simán dobhatunk hatost, de negyvenből negyvenszer vagy akár hússzor ez már képtelenség. Másrészt, amint azt már korábban is leírtam, mivel az ügyetlenebb testrészünkkel, a lábunkkal birtokoljuk a labdát, így az minden szituációban elvehető tőlünk, illetve a riválistól, a megfelelő taktikával és harci szellemmel felvértezett, képességeiben gyengébbnek ítélt fél is sokkal inkább arathat diadalt, mint vízipólóban vagy kosárlabdában. Együttesünk mindkét tételt fényesen igazolta a franciák ellen.

Fiola gólja, ebben azért egyetérthetünk, szinte előzmények nélkül jött, 1–0-nál pedig azt latolgattam, ha így maradna, hová helyezhetnénk el ezt az eredményt futballhistóriánk legbecsesebb győzelmeinek sorában. Mivel a dicső elődök kétszer jutottak vb-döntőbe, megnyerték Londonban az évszázad mérkőzését, az 1962-es vb-n az angolokat, az 1966-oson a brazilokat verték meg, nem lett volna egyszerű a válaszadás. Azért sem, mert ne legyünk vakok, Sárosi és Zsengellér, Puskás és Kocsis, Albert és Mészöly klasszisához, a sport­ági hierarchiában betöltött szerepéhez évtizedek óta egyetlen utód sem mérhető, még nagyon súlyos elfogultsággal sem. Az 1–1 viszont ezt a dilemmát is megoldotta: azt hiszem, ez minden idők legértékesebb, legörömtelibb döntetlenje. Igaz, 1971 nyarán, Rióban, a Maracanában 0–0-ra mentünk az ugyancsak vb-címvédő brazilokkal, de én 1981 szeptemberében, a bukaresti vb-selejtező 0–0-ja után is bolond módjára ugráltam a tv előtt, ám a szombati élmény és a hatása egészen más.

Ezzel érkeztünk el a határterületre, és azon átlépve a sporton túli szférába. Önmagában is egyedi alkalom Budapesten, tétmeccsen, élőben látni a világbajnok franciákat, a labdát hihetetlen biztonsággal és gyorsasággal járató, félelmetesen „kipattintott” izomzatú sztárokat, akik mellett néhány fiunk inkább utánpótlás-focistának tűnt. De ott lehettem az 1998-as vb-n, és mondhatom, Párizsban sem a francia–horvát elődöntő, sem a francia–brazil finálé nem adott annyit, mint a mostani kilencven perc. Először azért, mert a mieinkért szoríthattunk, és nem statisztaként, mint amikor a nagycirkuszban a híres bűvész lehív a porondra egy szerencsés-szerencsétlent a nézőtérről, akivel aztán nagy nehezen elővarázsoltat egy nyulat a cilinderből; nem, ezúttal két bűvész vetélkedése zárult döntetlennel. Másodszor azért, mert több mint ötvenezer honfitársunkkal osztozhattunk e katarzisban, pazar kulisszák között, az Eb egyetlen telt házas stadionjában. Csillogó szemű, már-már megrendült gyerekeket, ifjakat is láttam – az én családomból is –, akik most jegyezték el magukat örökre valamivel, a futballnál is többel, aminek a létezése eddig el sem ért hozzájuk. Harmadszor azért, mert a közösségi élmény nem korlátozódott kilencven perc labdakergetésre. A vonulás a Hősök teréről székely barátaimnak, ismerőseimnek például legalább annyit jelentett, mint a portugálok elleni első 84 perc. És ha felhangzott a lelátón, hogy „Lesz még Erdély Magyarországé”, az a nemzeti identitás bármely kifejezési formájától viszolygókkal szemben e kolozsvári, dévai, székelyudvarhelyi, zetelaki, kénosi (bizony, ezek mind erdélyi települések, és mindegyik egy-két-három lakosával találkoztam a Puskás Arénában) fiúknak, férfiaknak nem azt üzeni, hogy már dübörögnek a tankok a Stefánián, és holnap a Királyhágón románt reggelizünk, hanem azt, hogy sohasem felejtünk benneteket, és azt sem, hogy összetartozunk. Ettől pedig senkinek sem kell rettegnie. Bukarestben sem, Budapesten sem.

Ha valaminek a nyomát nem tapasztalhattuk sem kedden, sem szombaton, a gyűlöletnek, uszításnak, faji vagy nemzetiségi alapú gerjedelemnek biztosan nem. Napfényben úszó, csodás fővárosunkban a portugál és a francia drukkerek, zászlóval a hátukon, sörrel a kezükben, a budai panorámán és a pesti lányokon álmélkodva sétálgattak, pózoltak és fotózkodtak közösen a magyar hívekkel, és poénból többször is eleresztették a „Ria, Ria, Hungária!” rigmust. Ők e napokban ismernek meg egy országot, a mi hazánkat. Nem hírekből és híresztelésekből, hanem a maga valóságában.

Történik mindez 2021 kora nyarán, a világjárvány feletti, remélhetőleg nem csak időszakos győzelem, az újraeszmélés idején. Egyesek azt vallják, a mögöttünk hagyott, iszonyatos esztendő, a pandémia leértékelte a futballt, a sportot, az életigenlést, az életörömöt. Szerintem viszont éppen ellenkezőleg; megtanulhatunk becsülni mindent, amit visszakaptunk, amit korábban talán észre sem vettünk, amit természetesnek hittünk. Hát még a természetfelettit; és ez az 1–1 is ez a kategória.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).

2021.07.15 23:46:20

Foci Eb 2020 PÓR KÁROLY

Hibrid formációk, támadó védők, szögletvariációk – trendek, szakmai érdekességek.