Háromszor már győztünk – a magyar válogatott a regnáló futballvilágbajnok ellen

Az Eb-győztes Portugália után a világbajnok Franciaországgal mérkőzik a magyar labdarúgó-válogatott a részben hazai rendezésű kontinenstornán. Ennél nehezebb kezdést kitalálni sem lehetne, hacsak nem Dante Alighieri pokolra, vagy David Lynch félelemkeltésre szakosodott gondolataiból állna össze a forgatókönyv… Ám mielőtt hatalmába kerítene bennünket az önsajnálat, azt javasoljuk, keressünk inkább pozitívumokat a „rémálomsorsolásban”. Például azt, hogy együttesünk 39 év után játszhat ismét tétmérkőzést a „hivatalban lévő” vb-győztessel. Sőt, valójában már az is nagy teljesítmény, hogy nemzeti tizenegyünk egyáltalán birokra kelhet a legutóbbi világbajnokság aranyérmesével. Mert ha azt gondoljuk, hogy a honi futball nagykönyvében minden lapra jut egy ehhez hasonló ütközet, jókorát tévedünk. A június 19-i, Puskás Arénában rendezett franciák elleni parti még csak a 18. vb-címvédő elleni mérkőzése lesz a magyar válogatottnak – öt év után az első, s ebben az évezredben is csupán a negyedik.

OLASZORSZÁG

Bátran kijelenthető, Magyarország legkedvesebb világbajnok játszótársa Olaszország. Mindehhez persze az is kellett, hogy a harmincas-negyvenes évek közép-európai (mai értelemben nemzetközi) futballéletében mindkét válogatott vezető szerepet töltsön be, máskülönben eleve kevesebbszer akadt volna a másik útjába. Az olaszok 1934-ben és 1938-ban is vb-t nyertek, és mivel legközelebb majd csak 1950-ben rendezték meg a tornát, lényegében 16 éven át ülhettek a babérjaikon. Ebből a kényelmes pozícióból a magyar válogatott sem tudta kibillenteni a squadra azzurrát, hiába mi exportáltuk az olasz bajnokságba az edzői szakértelmet. Beszédes adat, hogy a vizsgált bő másfél évtized alatt kilenc válogatott mérkőzést játszottunk az olaszokkal (négy tétmérkőzést és öt felkészülési találkozót), a mieink mérlege három döntetlen és hat vereség – egyetlen győzelem nélkül. A döntetlenek közül alighanem az 1935-ös Európa-kupa-találkozón elért 2:2 a legértékesebb (Sárosi György duplázott), még akkor is, ha a körmérkőzéses lebonyolítású sorozat záró meccsén, kvázi döntőjében a remi az olaszok végső sikerét jelentette. A vereségek között csak a fájdalom mértéke rangsorolhat, ez alapján „örökös” első hely illeti meg csapatunk elvesztett párizsi vb-döntőjét. Hogy más lett volna-e a végeredmény, ha a finálé előtt nem kerül ki a gárdából az addig alapembernek számító Toldi Géza, Korányi Lajos és Turay József, már sosem tudjuk meg, mint ahogy azt sem, történt-e a fasiszta olasz politikusok részről nyomásgyakorlás a magyarok irányába. Egy biztos: Gino Colaussi és Silvio Piola két-két góljára a mi részünkről csupán Titkos Páltól és Sárosi „Gyurkától” érkezett válasz.

A futball sajátos varázsa, hogy ami nem sikerült az első vb-ezüstünk nemzedékének, az összejött egy jóval szerényebb korszak legjobbjainak. 2007 nyarán Várhidi Péter szövetségi kapitány csapata – egy tét nélküli meccsen – ugyanis legyőzte az akkori világbajnok olasz együttest. Méghozzá 1–0-s hátrányból fordítva: Antonio Di Natale góljára Juhász Roland válaszolt, majd jött Gera Zoltán értékesített büntetője, végül Feczesin Róbert kegyelemdöfése.

URUGUAY

A nettó sportértéket tekintve aligha vitatható, hogy a magyar futball legjelentősebb válogatott győzelmének az 1954-es Uruguay ellen megvívott világbajnoki elődöntő tekinthető. Igaz, elődöntőt az 1938-as ezüstérmes csapat is nyert – Svédország ellen 5:1-re, ám tizenhat évvel később Lausanne-ban annál jóval keményebben kellett megküzdeni a döntőbe kerülésért. A kétszeres vb-első, címvédő volt az ellenfél, ami már önmagában extra nehezítést jelentett, ráadásul a sérüléssel bajlódó Puskás Ferenc sem állhatott még Sebes Gusztáv rendelkezésére. Ehhez képest az Aranycsapat Czibor Zoltán és Hidegkuti Nándor góljával 2:0-ra vezetett a 46. percben, de korai volt az öröm; az utolsó 15 percben duplázó Juan Hohberg négy perccel a lefújás előtt egyenlített. Éles magyar lőfegyver így is maradt a hosszabbításra: Kocsis Sándor, helyesebben a feje. „Kocka” tudta és tette is a dolgát, előbb a 111., majd a 116. percben bólintott védhetetlenül a kapuba.

NÉMETORSZÁG

Beforratlan sebhelyet sosem piszkálunk, mert elfertőződhet, úgyhogy azt sem kezdjük el taglalni, mi lett volna, ha Puskás gólját Ling játékvezető les címén... Szóval, 1954-ben nem Magyarország, hanem az NSZK együttese nyerte el a Rimet-kupát, ennek megfelelően, amikor 1957. december 22-én válogatottunk Hannoverben felkészülési mérkőzésre készülődött, a világbajnoki címvédővel akasztott tengelyt. A berni döntőben pályára lépők közül csak Grosics Gyula, Bozsik József és Hidegkuti Nándor maradt meg hírmondónak, de a csapat aligha ezért kapott ki 1:0-ra Baróti Lajos önálló szövetségi kapitányi munkássága első fellépésén. Inkább talán azért, mert mindössze háromszor lőttünk kapura a mérkőzésen. Ezt követően majd 2016-ban kerültünk újra a világbajnok németek színe elé. Ekkor az Eb-felkészülését a már négyszeres vb-első német együttes ellen zárta Bernd Storck kapitány és szakmai stábja (benne az 1990-ben világbajnok Andreas Möllerrel) Gelsenkirchenben. A valóban a torna előtti utolsó finomhangolásokat elősegítő találkozó 2–0-s hazai győzelemmel ért véget, az eredményjelzőre az öngólt szerző Lang Ádám és Thomas Müller neve került fel.

BRAZÍLIA

Rég volt, talán igaz sem volt: 1966. július 15-én a Gelei – Káposzta, Mészöly, Mátrai, Sipos, Szepesi – Mathesz, Albert, Rákosi – Bene, Farkas összeállítású magyar nemzeti csapat eltángálta, leiskolázta, miszlikbe aprította, majd kitömve a liverpooli Goodison Park lelátójának fő helyére tűzte a kétszeres címvédő brazil válogatott skalpját. Bene Ferenc már a második percben megbolondította a selecao védelmét (1:0). Tostao ugyan kiegyenlített, de a 64. percben Farkas János egy máig emlegetett bombagóllal 2:1-re módosította az állást. „Albert Flórián a félpályáról jobbra passzolt Benéhez, aki nagy lendülettel indult meg a jobb oldalon, majd keresztbe emelt Farkashoz. A csatártárs együtt vágtázott Djalma Santosszal, de lehagyta a védőt, majd a lehulló labdát a levegőből, elemi erővel küldte a – teljességgel érthetően – reagálni sem tudó Gilmar kapujának bal sarkába” – örökítette meg a csodagólt hozó akciót Hegyi Iván Labdarúgó vb-könyve. A 3:1-es végeredményt aztán Mészöly Kálmán állította be a 72. percben értékesített tizenegyesgóljával. Világbajnok brazilokkal még kétszer találkoztak a mieink. 1971-ben a Maracanában harcolt ki értékes (0–0) döntetlent Ilovszky Rudolf együttese, 2004-ben, túl az ötödik vb-trófeán viszont már nem a magyarok cselei, hanem a nálunk dolgozó Lothar Matthäus két szép szeme és jól csengő neve miatt ejtették útba Budapestet a dél-amerikai ország világklasszisai. A 4–1-es vendégsikert hozó felkészülési mérkőzés legnagyobb hozadéka, hogy a szerencsés honfitársak élőben láthatták Roberto Carlost, Kakát és Ronaldinhót, s hogy Torghelle Sándor a vb-címvédő ellen megszerezte válogatottbeli első gólját.


ARGENTÍNA

Ötödik világbajnok nemzetként Argentínával találkozott a magyar válogatott (Franciaország tehát a hatodik vb-győztes ellenfelünk lesz, hiszen korábban, 1998 és 2002 között, illetve 2018-tól mostanáig egyszer sem játszottunk a vb-címvédő franciákkal), bár arra a találkozásra nehéz jó szívvel visszagondolni. Az 1978-as vb-n César Luis Menotti fiai épp a mieink elleni 2–1-es győzelemmel kezdték meg menetelésüket a trófeáig, így amikor négy évvel később, a spanyolországi tornán újra egy csoportba sorsolták a két együttest, itthon sokan a visszavágás reményében várták az összecsapást. Hát még akkor, amikor a címvédő szégyenszemre elbukta a nyitó mérkőzését a belgákkal szemben, mi ellenben vb-rekordnak számító 10–1-es győzelemmel keserítettük el Salvadort. Hogy Mészöly Kálmán szövetségi kapitány mit gondolt valójában a győzelmi reményeinkről, azt jól mutatja erősen defenzív felfogású kezdőcsapata. Ám az óvatosság csak a mágnestáblán ért valamit a vereségük után felpaprikázott és a nagy napot kifogó Diego Maradonával felturbózott albicelestével szemben: Mészáros Ferenc hiába mutatott be bravúrokat, az első és a második fél óra végén is gyors egymásutánban kapott két-két gól szertefoszlatta a revansról szőtt gondolatainkat. Pölöskei Gábor 76. percben szerzett gólja valóban csak szépségtapaszt jelentett. Ám hogy mennyit változnak a nézőpontok néhány évtized alatt: azon az estén ugyan hányan gondolták volna, hogy a magyar futballválogatott majdnem napra pontosan 39 esztendővel később lesz legközelebb olyan helyzetben, hogy tétmérkőzésen csapjon össze újra az aktuális világbajnokkal…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. június 19-i lapszámában jelent meg.)