Eb-felkészülés: koronavírusos az ellenfél, de játszanak a németek

CS. M.CS. M.
2021.06.07. 20:00
null
A lett válogatott hétfőn Németországgal játszik felkészülési mérkőzést (Fotó: AFP)
A Lett Labdarúgó-szövetség közleményben jelezte, hogy egy meg nem nevezett játékosa pozitív koronavírustesztet produkált. Lettország a tervek szerint hétfő este a magyar válogatottal azonos Eb-csoportban szereplő Németországgal játszik felkészülési mérkőzést. A két válogatott időközben megerősítette, a teszteredmény ellenére is megtartják a meccset.

 

A lett szövetség hétfőn jelentette be, hogy egyik – név szerint nem említett – futballistájuk pozitív koronavírustesztet produkált – számolt be az MTI.

„Az edzőtáborban elvégzett összes teszt negatív volt, mind a játékosoknál, mind pedig a stábtagoknál. Minden szükséges lépést megtettünk az említett játékos elszigetelésére, hogy ne érintkezhessen a többiekkel, és azokat is izoláltuk, akik szoros kapcsolatban voltak vele” – áll a közleményben.

A düsseldorfi egészségügyi hatóságok ugyancsak felvették a kapcsolatot a Német Labdarúgó-szövetséggel a hétfői mérkőzés megrendezése kapcsán. A döntéshozók arra jutottak, hogy megtartják a találkozót.

A német válogatott a tervek szerint kedden utazik a bajorországi Herzogenaurachba, az Eb alatti főhadiszállására. A gárda Münchenben játssza mindhárom csoportmeccsét: június 15-én a világbajnok franciák, 19-én a címvédő portugál és 23-án a szintén társrendező magyar csapat ellen.

(MTI)

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
18.00:
Ukrajna–Ciprus (Tv: Sport1)
20.45: Németország–Lettország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
2026.07.19. 20:09

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35