Eb 2020: nem Cristiano Ronaldo okozta a Coca-Cola értékcsökkenését

2021.06.18. 15:18
null
A Sportico elemzése szerint Cristiano Ronaldo nem tehet a Coca-Cola értékcsökkenéséről (Fotó: AFP)
A Sportico sportgazdasági lap beszámolója szerint nem Cristiano Ronaldo tette okozta azt, hogy csökkent a Coca-Cola vállalat értéke.

 

Az elemzés szerint a New York-i tőzsde helyi idő szerint 9.30-kor (magyar idő szerint 15.30-kor) nyitott ki, míg a Magyarország elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztató – amelyen Cristiano Ronaldo levette az asztalról a két kólásüveget és azt mondta, hogy „Igyatok inkább vizet!” – 9.45-kor (15.45) kezdődött. A Coca-Colának viszont már 9.30 és 9.44 között 0.9 százalékos vesztesége volt, amely 2.1 milliárd dolláros értékcsökkenést jelentett a cégnek – a részvények ára ekkor 54.25 dollár volt. A sajtóeseményt követően aztán 55.21 dollárra növekedett ez az összeg, majd 10.20-ig nem is csökkent 55.2 dollár alá.

A Sportico szerint az is közrejátszhatott az álhír megszületésében, hogy a tőzsdei értékek 20 perces késéssel jelennek meg az általános híroldalaknál. Emiatt elképzelhetetlen az, hogy Cristiano Ronaldo tette után csökkentek a részvények értékei, hiszen ez már sokkal korábban megtörtént.

A portugál futballista tette tehát a Coca-Cola részvényeit nem befolyásolta, de hatalmas lavinát indított el. A francia válogatott középpályása, Paul Pogba kedden Münchenben a Heineken – alkoholmentes – sörét tette el az asztalról, Manuel Locatelli szerdán Rómában szintén a kólásüvegeket pakolta el, míg az oroszok szövetségi kapitánya, Sztanyiszlav Csercseszov jóízűen belekortyolt a kihelyezett kólákba.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Az első 100-szorosok, 5. rész, Fernando Couto: versenyfutás Luís Figóval

Képes Sport
2026.02.19. 13:57

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50
Ezek is érdekelhetik