Eb 2016: az angolok meccsein debütálnak az új szabályok

2016.05.10. 09:46
Bár csak június elsejétől lépnek életbe a labdarúgás szabályalkotó testületének (IFAB) módosításai, az angol válogatott májusi felkészülései meccsein már az új szabályok lesznek érvényesek.

Mint ismert, az IFAB az idén zöld utat adott a videotechnológia tesztelési időszakának, valamint további változtatásokat eszközölt a szabályokban.

Június 1-jétől nem kötelező piros lapot adni annak a játékosnak, aki a tizenhatoson belül egyértelmű gólhelyzetet akadályoz meg szabálytalanul, de persze nem labdára irányuló vagy egyébként is kiállítást érő megmozdulást lehet piros lappal szankcionálni. Mostantól a jogos büntető mellett csak sárga lap jár abban az esetben, ha a játékvezető megítélése szerint labdára irányult a szerelési kísérlet.

Emellett újdonság lesz, hogy a középkezdést nem kötelező előrefelé elvégezni, a sérült játékost a pályán is lehet ápolni, és a tizenegyesrúgásoknál a gólvonalról elmozduló kapusokat sárga lappal lehet figyelmeztetni.

Az IFAB engedélyezi, hogy már június 1. előtt is lehet az új szabályok szerint játszani. A Press Association Sport információja szerint Anglia megegyezett a török és az ausztrál szövetséggel, így a május 22-i és 27-i felkészülési találkozókon már a fentieket figyelembe véve fújják a sípot a játékvezetők. az IFAB az idén zöld utat adott a videotechnológia tesztelési időszakának, valamint további változtatásokat eszközölt a szabályokban.

Június 1-jétől nem kötelező piros lapot adni annak a játékosnak, aki a tizenhatoson belül egyértelmű gólhelyzetet akadályoz meg szabálytalanul, de persze nem labdára irányuló vagy egyébként is kiállítást érő megmozdulást lehet piros lappal szankcionálni. Mostantól a jogos büntető mellett csak sárga lap jár abban az esetben, ha a játékvezető megítélése szerint labdára irányult a szerelési kísérlet.

Emellett újdonság lesz, hogy a középkezdést nem kötelező előrefelé elvégezni, a sérült játékost a pályán is lehet ápolni, és a tizenegyesrúgásoknál a gólvonalról elmozduló kapusokat sárga lappal lehet figyelmeztetni.

Az IFAB engedélyezi, hogy már június 1. előtt is lehet az új szabályok szerint játszani. A Press Association Sport információja szerint Anglia megegyezett a török és az ausztrál szövetséggel, így a május 22-i és 27-i felkészülési találkozókon már a fentieket figyelembe véve fújják a sípot a játékvezetők.

Legfrissebb hírek

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00