UEFA: elutasították a szerbek és az albánok óvását

2014.12.03. 09:17
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága elutasította  az albán és a szerb szövetség óvását, így az eredeti döntésnek megfelelően a két ország októberi, félbeszakadt Európa-bajnoki selejtezőjét 3–0-s eredménnyel a házigazda szerbeknek ítélte, ugyanakkor három pontot le is vont a hazai válogatottól.

Az október 14-én rendezett botrányos belgrádi mérkőzés miatt mindkét szövetséget 100 ezer euróra büntették, a szerbeknek pedig két hazai selejtezőjüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk.

A találkozót az első félidő 42. percében, 0–0-s állásnál szakították félbe, mert dulakodás tört ki a szerb és az albán csapat játékosai között, és ehhez a nézők is csatlakoztak. Az incidens kiváltó oka az volt, hogy quadrocopterrel egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított valaki a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán futballistákat, ők az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot.

Egyórás szünet után a bíró végleg lefújta a mérkőzést. Az I-csoportban az albánok 4 ponttal a harmadik, míg a szerbek egy ponttal a negyedik helyen állnak.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
16 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24