Eb-portrék: Törökország (2008)

Vágólapra másolva!
2008.06.03. 23:53
A török válogatott 2008-ig mindössze kétszer – 1996-ban és 2000-ben – jutott ki a kontinenstornára, és ezeken sem ért el átütő sikert. A korszak jelképe, a veterán Rüstü Recber a sikeredzővel, Fatih Terimmel egyetemben ezen a tornán búcsúzhat a nemzeti csapattól, lezárva annak eddigi legszebb korszakát.
Kapus-kétségek

A válogatottsági rekorder portás, Rüstü Recber ugyan sokáig volt Terim bizalmi embere, ám a nála nyolc esztendővel fiatalabb Volkan Demirel szintén öt selejtezőn kapott szerepet. Rüstü mostanában sérülékeny, míg Volkan korántsem nyújt kiegyensúlyozott teljesítményt (lásd BL-mérkőzések), s formahanyatlása miatt a kapitány többször is a besiktasos Hakan Arikan szolgáltatásait vette igénybe, ám végül a fiatal Tolga Zengint vitte magával a tornára. A jelek szerint dicső múlt ide, közös sikerek oda, Fatih nem Rüstü, hanem Volkan mellett teszi majd le a garast a tornán.

Vezéregyéniségre várva

A védelemben a két jól megtermett középső védő, Servet Cetin és Gökhan Zan (helyettesük a veterán Emre Asik lehet), valamint az Ibrahim Üzülmezt kiszorító balhátvéd, Hakan Balta helye biztosnak mondható, a jobb oldalon pedig a nemrégiben feltűnt Sabri Sarioglu számít alapembernek. A kispadra tapasztalatlan fiatalokat (Ugur Boral, Emre Güngör) ültetett Terim, de bátran tehette, hiszen a jobb oldalon Hamit Altintop, középen a török-brazil Mehmet Aurelio is bevethető középpályásai közül, cserébe a szélsőhátvédek is jól elboldogulnak egy sorral fentebb. Mint a nevekből is látható, a védelemben nincs olyan vezéregyéniség, mint korábban Alpay Özalan volt, s nem valószínű, hogy éppen a tornán érik közülük valaki klasszissá.



Szélsebes szélsőkre építve

Terim a hagyományos 4-4-2 helyett szívesen alkalmazza a 4-1-3-2-es vagy a 4-1-2-1-2-es felállást, hiszen rendelkezésére áll egy masszív szűrő (Mehmet Aurelio), két jó irányító (Emre és Tümer Metin), kreatív szélsőkben pedig valósággal dúskál (Gökdeniz Karadeniz, Arda Turan, Hamit Altintop, Tuncay Sanli, Mehmet Topal, Colin Kazim-Richards). A rutinos Yildray Bastürk végül kikerült a kapitányi noteszből, őt a veterán Ayhan Akman helyettesítheti, aki már a 2000-es kontinenstornán is kerettag volt. A csatársorból a selejtezők házi gólkirálya, az örökifjú Hakan Sükür hiányozni fog ugyan, ám a dinamikus Tuncay Sanli és a kijutásban oroszlánrészt vállaló Nihat Kahveci veszélyes párost fog alkotni.

A Bundesliga-bronzcipős Halil Altintop és a Galata gólzsákja Ümit Karan is otthol maradt, de a török gólkirály Semih Sentürk és a legújabb kapitánykedvenc, Mevlut Erdinc legalább annyira gólképesek; s ha Tuncay a középpályán szerepel, éppen egymással küzdenek meg a kezdőbeli helyért.

Az esélytelenek nyugalmával

„Nem szeretem, ha nyomás alatt vannak játékosaim – vélekedik Terim. – Az a kötelességem, hogy az edzői team segítségével megszabadítsam őket a teljesítményre negatívan ható feszültségektől.”

Kitért az 1996-os Eb-re is: „Akkoriban a fő cél maga a kijutás volt. Az Euro2000 és a 2002-es vb-bronzérem után nagyobb célokat tűzhetünk ki magunk elé. Igaz, egy vb-n sokkal könnyebb továbbjutni a csoportból, hiszen ott erősebbek az ellenfelek ebben a fázisban is. Ráadásul mi vagyunk a legpechesebb csapat, hiszen rengeteg a sérültünk.”

De nem becézgetik Terimet szerényen csak „Uralkodónak”, hiszen a sérüléshullámot is igyekezett a maga javára fordítani, mondván, az eddigi alapemberek helyén néhány tehetséges fiatal ezen a nyáron végképp befuthat.

Garantáltan nem lesz könnyű futam.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik