Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

H. L.H. L.
2026.06.09. 11:25
Hamilton győzelemre vezetheti a Ferrarit idén? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton Montreal után Monacóban is dobogóra állt, és úgy érzi, végre tudja szállítani az eredményeket. A brit szerint most olyan időszakban van, hogy újra és újra emlékeztetnie kell az embereket, ki is ő valójában.

Lewis Hamilton az előző évben nemegyszer már az időmérő első szakaszában búcsúzott, és pályafutása során először dobogó nélkül zárt egy teljes szezont. Idén viszont hat nagydíj után három pódiumot számlál, és a legutóbbi két versenyhétvégén egyaránt másodikként zárt. A Ferrari versenyzője ennek köszönhetően a bajnoki összetett második helyét foglalja el, és egyedül Andrea Kimi Antonelli előzi meg. Lemaradása ugyanakkor már 66 pont a Mercedes fiatal olaszával szemben.

„Először is szeretnék gratulálni Kiminek és a korábbi családomnak, a Mercedesnek. Újra megcsinálták: egy elképesztő autót építettek, és Kimi hihetetlen munkát végez, hétvégéről hétvégére hozza az eredményeket. Nagyszerű ezt látni, és őszintén örülök nekik! Ami minket illet, úgy gondolom, sikerült javulnunk az előző hónapokban, de egyelőre nem tudjuk felvenni velük a versenyt. Valószínűleg még rengeteg munka vár ránk, hogy felérjünk az ő szintjükre.”

„Ennek tükrében nagyszerű érzés újra második helyet szerezni, különösen Monacóban. Rendkívül nehéz körülmények voltak, ráadásul fantasztikus volt a közönség és a hangulat is, így ezt az eredményt mindenképpen aláírom. Sorozatban két második hely óriási dolog. Montrealban nagyszerű versenyem volt, de mindenki csak legyintett, hogy ott mindig gyors vagyok. Úgy érzem, most egy olyan időszakot élek, hogy újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok.”

Tavaly a szurkolóim próbáltak engem emlékeztetni erre, most pedig nekem kell minden egyes hétvégén pályára lépnem, és bizonyítanom. Nagyszerű látni, hogy a csapatnál újra fellángolt a lelkesedés és a szeretet. Érzem a belém vetett hitüket is, azt, hogy bíznak bennem, és hogy hisznek abban a döntésben, amikor engem választottak. Ez nagyon sokat jelent számomra. Nagyon boldog vagyok.

Hamilton előtt váratlan lehetőséget nyitott a második állórajt, de nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. „A győzelemre gondoltam. Arra, hogy már az elején elkapom. Adott volt a lehetőség, de sajnos szinte ugyanúgy jöttünk el mind a ketten. Talán kicsit közelebb kerültem hozzá, szinte ott voltam a hátsó kereke mellett, de nem eléggé ahhoz, hogy megpróbáljam megelőzni. Aztán ahogyan haladtunk előre, csak azt láttam, hogy fokozatosan ellép. A teljesítményük jelenleg más szintet képvisel.”

„Ugyanakkor hasznos tapasztalat is volt, mert sokkal tisztábban látom, milyen irányba kell fejlődnünk. Nemcsak abból, amit érzek az autóban, hanem abból is, amit közvetlenül láttam. Sok minden hiányzik erről az autóról. Általánosságban a nyers teljesítmény nincs meg, és előttünk járnak leszorítóerő tekintetében is. Ott van a motorerő is, de az itt nem igazán volt hátrány, hiszen a leszorítóerőről szólt minden. Elég volt megnézni a kigyorsításokat: ezen a téren ég és föld volt a különbség közöttünk. Ugyanakkor remélhetőleg hamarosan érkeznek fejlesztések, és tudom, hogy a gyárban mindenki keményen dolgozik. Bízom benne, hogy ők is elégedettek ezzel az eredménnyel.”

 

Hamilton hisz abban, hogy meglehet az első győzelem is vörös színben. „Nem is lehetnék közelebb, de hatvanhat pont a hátrányom. El sem hiszem, hogy második vagyok a bajnokságban, nagyon örülök neki, és hálás vagyok érte. Ezt a csapat nélkül nem tudtam volna elérni. Kellett hozzá az autó megbízhatósága, és rengeteget jelentett Fred (Frédéric Vasseur) támogatása is. Az előző év mindkettőnk számára rendkívül nehéz volt, én folyamatosan bizonyos változtatásokat kértem tőle, ő pedig végül meglépte ezeket. Most kezdem látni ennek az eredményét, és végre képes vagyok eredményeket szállítani a csapatnak” – jelentette ki magabiztosan. 

Hamilton optimizmusát különösen érdekessé teszik a Ferrari háza táján zajló fejlemények, hiszen a hírek szerint a brit már a Japán Nagydíjon átváltott a Carbon Industrie féktárcsáira, melyeket továbbra is Brembo féknyergekkel és alkatrészekkel használ.  Ezt természetesen nem verte nagy dobra a Scuderia, hiszen együttműködése már 50 éve tart a Brembóval, de minden jel arra mutat, hogy a következő versenytől Charles Leclerc is átveheti a márkatárs által használt konfigurációt. 

„Még nagyon az idény elején járunk, ezért továbbra is hajtanunk kell. Szerintem az életben is könnyebb üldözni valakit, mint megvédeni az előnyt. Ezek a srácok rendkívül gyorsak és fantasztikus csapatot alkotnak, de mi is tovább nyomjuk, tovább hajszoljuk őket, és nincs kétségem afelől, hogy előbb-utóbb oda fogunk érni.”

F1
21 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

Mint kiderült, Hamilton részben fékbeszállítót váltott idény közben. A monacói a következő versenyen kipróbálja a csapattárs megoldását.


 

72. MONACÓI NAGYDÍJ
JÚNIUS 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:13.978
2. szabadedzés1. Hamilton 1:13.026
JÚNIUS 6., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Antonelli 1:12.720
Időmérő1. Antonelli 1:12.051
JÚNIUS 7., VASÁRNAP
A verseny1. Antonelli, 2. Hamilton, 3. Hadjar
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00

 

Legfrissebb hírek

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
21 órája

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
Tegnap, 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
Tegnap, 10:50

Nemzetközi sajtóvisszhang: Antonelli történelmet írt Monacóban

F1
Tegnap, 10:48

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
2026.06.07. 19:43

A Red Bull engedély nélkül nyúlt hozzá Hadjar autójához – vizsgálat folyik a monacói harmadik helyezett ellen

F1
2026.06.07. 18:47
Ezek is érdekelhetik