Sportrádió: a Genk volt magyar kapusa szerint meglepetés lenne az FTC győzelme

S. B.S. B.
2023.10.25. 21:49
null
Köteles László szerint nem fizikailag lesz nehéz az FTC dolga (Fotó: Rákóczy Ádám)
A Genk–Ferencváros Ekl-találkozó előtt a Sportrádió Hazafutás című műsorában Szegő Tibornak nyilatkozott Köteles László, az ETO FC Győr jelenlegi sportigazgatója, aki a Genk kapuját is védte karrierje során, valamint Fazekas László, 92-szeres válogatott játékos, olimpia bajnok futballista.

„Azt várom, hogy igen szoros mérkőzést láthatunk– kezdte Fazekas László. –Semmi oka sincs a Fradinak, hogy megilletődve játsszon. Nem olyan erős a Genk, amennyire sokan gondolják. Képesek természetesen meglepetésekre, de komoly esélye van az FTC-nek a győzelemre.”

Az 1968-ban olimpiai bajnok labdarúgó arról is beszélt, milyen fontos lenne a zöld-fehéreknek, hogy idegeben is tudjanak nyerni.

„Alapszabály, hogy minden hazai mérkőzésen előnyre kell szert tenni. A Genknek létfontosságú lenne, hogy egy győzelem után utazzon Budapestre, de ezt nem szabad a Fradinak engednie. Ha ez sikerül, és átmegy a Genken a Ferencváros, akkor jó esélye lesz a továbbjutásra is.”

Fazekassal ellentétben Köteles László sokkal magasztosabban beszélt a belga gárdáról.

„Teljesen más ott a futballkultúra, máshogy állnak a focihoz az emberek. A Genk rendkívül jól össze van rakva, nagyon szervezett csapatról beszélünk. A belga bajnokságnak sokkal gyorsabb a tempója, mint a magyaré, ami a Fradi szempontjából veszélyes lehet. Ennek ellenére nem mondanám, hogy ez biztos hazai győzelem, hisz a Ferencváros mindig képes meghúzni a váratlant.”

„Nem fizikailag lesz nehéz az FTC dolga elsősorban, hanem azon múlik majd a meccs, ki ejt kevesebb technikai hibát. Nagy hátránya lehet a Fradinak, hogy kisebb a konkurenciája a magyar bajnokságban, így kevésbe van hozzászokva ahhoz a sebességhez, ahogy Belgiumban játszanak” – tette hozza a Genk volt kapusa.

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
11 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
18 órája

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
23 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:30

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
Tegnap, 13:15

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente-meccs utáni sajtótájékoztató

Európa-liga
Tegnap, 12:47

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15