Hetet, két csapásra: kiesett az El-ből a Vasas

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 20:25
null
A Vasas Újpesten is kikapott a Beitartól, így búcsúzott az Európa-ligából (Fotó: Földi Imre)
Eddig tartott a Vasas európai kupakalandja: az izraeli 4–3-as győzelem után a Beitar Jeruzsálem Budapesten is megverte az angyalföldieket, így 7–3-as összesítéssel jutott a második körbe.

 

Tudják, hogyan lehet az euforikus örömből mélységes depresszióba zuhanni tíz másodperc alatt?

A válaszhoz elég volt a Vasas-szurkolók arcát nézni a Beitar Jeruzsálem elleni visszavágó elején.

Ilyen is csak velünk fordulhat elő… – néztek döbbenten a semmibe az angyalföldi drukkerek, azt követően, hogy Hen Ezra kilőtte az alsó sarkot néhány pillanattal azután, hogy Nagy Gergő bravúros mozdulattal kivédte Etej Sehter tizenegyesét.

Még ki sem tombolták rendesen magukat a piros-kék hívek, meg sem tudták ünnepelni igazán a kapusukat, máris vezetett az ellenfél…

Baj van a koncentrációval?

Szomorú arcok: kiesett a Vasas (Fotó: Földi Imre)
Szomorú arcok: kiesett a Vasas (Fotó: Földi Imre)

Ezt a kérdést már az első mérkőzés végén is fel kellett tenni, hiszen emlékezhetünk rá: a Vasas kitűnő játékkal 3–1-re vezetett, ám a hajrában összeomlott, és a Beitar végül 4–3-ra nyerni tudott.

Úgy tűnt, a Vasas játékosait nagyon feldühítette az első meccs befejezése, ugyanis kifejezetten agresszíven, hatalmas elánnal kezdték el a visszavágót. Szinte azonnal továbbjutó pozícióba kerülhettek volna, ám Remili Mohamed szabadrúgását Borisz Klejman és a kapufa együttes erővel hárítani tudta. Már ekkor fogták a fejüket a magyar együttes szurkolói, azonban az előbb vázolt valódi „dráma” csak néhány perccel később következett.

VASTAPS A KORÁBBI SZTÁROKNAK

Tombolt, tapsolt, hullámzott a Beitar-tábor az eredményjelző-tábla alatt – és ezt ezúttal jó szívvel figyelhették a magyar futball kedvelői. A kezdés előtt ugyanis a jeruzsálemi klub három korábbi játékosa, Hamar István, Pisont István és Sallói István ballagott keresztül a pályán, hogy üdvözölje a vendégcsapat szurkolóit. Noha körülbelül húsz éve már, hogy ők a Beitarban játszottak, a drukkerek azonnal felismerték a régi hősöket, és hatalmas ünneplésben részesítették a magyar triót. Még a Beitar-mezt is felhúzták – tényleg jó érzés volt látni, mit jelentettek ők az izraeli klubnak. Különösen Sallói István volt népszerű annak idején. Az ő szerződtetése olyannyira telitalálat lett, hogy hatására igazoltak több más magyar játékost is az izraeli futballklubok; sőt őt még az elnökválasztás idején is behívták a televízió stúdiójába, annyira adtak a véleményére…

Michael Oenning a korábban megszokottól eltérő hadrendben küldte pályára csapatát: a négy védő előtt Vida Máté feladata volt az akciókat elindítani, előtte négy fedezet próbálta nyomás alatt tartani a Beitar középpályássorát, elöl Jevhen Pavlov kezdett. És csaknem egyenlített az ukrán légiós, mert az izraeli védők nem találták az összhangot kapusukkal, ám nem lett gól a kecsegtető lehetőségből, és ekkor úgy tűnt, nincs szerencséje a Vasasnak…

A folytatásban már a Beitar tűnt pechesebbnek. A nagy lendülettel rohamozó Vasas ugyanis fellazult, s a kontratámadások végén háromszor is az ötösön belülre jutottak az izraeliek, csakhogy Nagy Gergő nagyobbnál nagyobb védésekkel tartotta meccsben a Vasast.

A drukkerek is érezték, hogy a csapatuknak szüksége van a támogatásra, folyamatosan buzdították kedvenceiket. Az első félidő végére alábbhagyott a kezdeti nagy iram, az izraeli ellentámadások sem voltak veszélyesek ebben a periódusban, de a házigazda sem tudott veszélyes helyzetet kialakítani ellenfele kapuja előtt. Kleisz Márk érzett rá arra, mi lehet a célravezető a fegyelmezetten és zártan védekező Beitar-védelemmel szemben, távolról életerős lövést küldött kapura, ám néhány centivel eltévesztette a jobb alsó sarkot.

Az akarással, az odaadással a második félidőben sem volt probléma. Küzdött a Vasas, de érezni lehetett, a Beitar ezt az esélyt már nem nagyon adja ki a kezéből. A vendégek, ha csak tehették, arcátlanul húzták az időt, azt nézték, mikor kontrázhatják le az egyre jobban fellazuló angyalföldieket. Erre az esélyre nem sokáig kellett várniuk, a hazai védelem nem volt kellően határozott, és Hen Ezra megduplázta a jeruzsálemiek előnyét. A harmadik izraeli gól után elcsendesült a Szusza Ferenc Stadion, és aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, a legtöbb jelenlévőnek az járt a fejében, milyen kár azért az utolsó néhány percért Petah Tikvában. Idegenben két góllal vezetett a Vasas, és ha csak eggyel győz, egészen más képe lett volna ennek a találkozónak is. A Vasas lehetett volna nyugodtabb, gyors szélsői révén bátran kontrázhatott volna – ám ezt az esélyt akkor és ott nagyon elszalasztotta az angyalföldi együttes. Nem kétséges, a továbbjutási esélyét nem Budapesten, hanem Izraelben, a meccs végén engedte ki a kezéből a magyar bronzérmes, hiába tett meg addig mindent egy nagyon szép eredmény eléréséért…

Josszi Benajun gólpasszal szállt be a meccsbe (Fotó: Földi Imre)
Josszi Benajun gólpasszal szállt be a meccsbe (Fotó: Földi Imre)

A második félidő közepén a Vasasba Ádám Martin, a Beitarba Josszi Benajun állt be, és nem sok embert vigasztalt a tudat, hogy egy Premier League-ben is ünnepelt korábbi klasszist láthatott élőben. Ha azt vesszük, hogy bő egy évvel ezelőtt azon szorongtak a Vasas szurkolói, nehogy kiessen a csapatuk az NB I-ből, nagy dolog, hogy most nemzetközi kupameccset játszhattak a piros-kékek, de nagyon könnyen alakulhatott volna másképp is ez a párharc.

Nagy kár érte…

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

Vasas FC–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 0–3 (Ezra 10., 61., Varenne 91.)
Továbbjutott: a Beitar Jeruzsálem, kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN

Jelgava (lett)–Ferencváros 0–1 (Priskin 37.)
Továbbjutott:
a Ferencváros, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel
Balzan (máltai)–Videoton FC 3–3 (Kaljevics 3., 86. – 11-esből, Effiong 56., ill. Géresi 15., Scsepovics 23., Juhász R. 80.)
Továbbjutott: a Videoton, 5–3-as összesítéssel
Progres Niederkorn (luxemburgi)–Rangers (skót) 2–0
Továbbjutott:
a Niederkorn, 2–1-es összesítéssel
Rabotnicski (macedón)–Tre Penne (San Marinó-i) 6–0
Továbbjutott: a Rabotnicski, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel
Atlantas Klaipeda (litván)–Kajrat Almati (kazah) 1–2
Továbbjutott: a Kajrat Almati, kettős győzelemmel, 8–1-es összesítéssel
HJK Helsinki (finn)–Connah's Quay Nomads (walesi) 3–0
Továbbjutott: a HJK Helsinki, 3–1-es összesítéssel
Flora Tallinn (észt)–Domzale (szlovén) 2–3
Továbbjutott: a Domzale, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
Gandzaszar Kapar (örmény)–Mladoszt Podgorica (montenegrói) 0–3
Továbbjutott: a Mladoszt Podgorica, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel
Trakai (litván)–St. Johnstone (skót) 1–0
Továbbjutott: a Trakai, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
SJK (finn)–KR Reykjavík (izlandi) 0–2
Továbbjutott: a KR Reykjavík, 2–0-s összesítéssel
Dacia Chisinau (moldovai)–Shkëndija (macedón) 0–4
Továbbjutott: a Shkëndija, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel
AEL Limassol (ciprusi)–St. Joseph's (gibraltári) 6–0
Továbbjutott:
az AEL Limassol, kettős győzelemmel, 10–0-s összesítéssel
Suduva (litván)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 2–1
Továbbjutott:
a Suduva, 2–1-es összesítéssel
Milsami Orhei (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi) 1–1
Továbbjutott:
a Fola Esch, 3–2-es összesítéssel
KF Tirana (albán)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–3
Továbbjutott:
a Maccabi Tel-Aviv, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel
Ordabaszi (kazah)–Siroki Brijeg (bosnyák) 0–0
Továbbjutott:
a Siroki Brijeg, 2–0-s összesítéssel
Peliszter (macedón)–Lech Poznan (lengyel) 0–3
Továbbjutott:
a Lech Poznan, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik