El: Úgy viselkedtünk, mintha 13 éves amatőr focistáink lennének – M. Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 06:54
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője úgy véli, megajándékozták a lehetőségekkel a Partizant az Európa-liga playoffkörének visszavágóján, pedig nem voltak olyan helyzetben, hogy ezt megtehették volna. Az ellenfél persze ezeket könyörtelenül kihasználta, így 4–0-ra nyert. A fehérváriak sorsát Juhász Roland kiállítása végleg megpecsételte, onnantól már csak a meccs végét várták. A szerb tréner szerint csapata úgy játszott, mintha profik helyett 13 éve amatőrök alkotnák.      

„Jól kezdtük a meccset, hiszen egy nagy helyzet is adódott előttünk, amelyet kivédett a Partizan kapusa – kezdte az értékelést a találkozó után Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője. – Nem elsősorban a védekezéssel volt gond, hanem a katasztrofális hibákkal. Tulajdonképpen odaajándékoztuk a lehetőségeket az ellenfélnek, pedig korábban is kiemeltem: nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megtehessük. A Partizan jól élt a kapott lehetőségekkel, és megérdemelten jutott be az Európa-liga csoportkörébe. Miután betaláltak és nekünk továbbra sem sikerült gólt lőnünk, idegesen kezdtünk el játszani. A második félidő elején a piros lap végleg megpecsételte a sorsunkat, onnantól már csak vártuk a meccs végét. Ez nem a mi napunk volt.” Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője. – Nem elsősorban a védekezéssel volt gond, hanem a katasztrofális hibákkal. Tulajdonképpen odaajándékoztuk a lehetőségeket az ellenfélnek, pedig korábban is kiemeltem: nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megtehessük. A Partizan jól élt a kapott lehetőségekkel, és megérdemelten jutott be az Európa-liga csoportkörébe. Miután betaláltak és nekünk továbbra sem sikerült gólt lőnünk, idegesen kezdtünk el játszani. A második félidő elején a piros lap végleg megpecsételte a sorsunkat, onnantól már csak vártuk a meccs végét. Ez nem a mi napunk volt.”

Az El playoffkörében való kiesés ellenére a szerb edző elégedett a csapat nemzetközi szereplésével, a Partizan elleni játékot azonban élesen kritizálta:„Úgy gondolom, büszkék lehetünk az európai kupaporondon elért eredményeinkre. Azt azonban el kell ismerni, hogy a mai meccsen úgy viselkedtünk mintha tizenhárom éves amatőr focistánk lennénk és nem profik."

A teljes sajtótájékoztató visszanézhető az alábbi videón:

Miroslav Djukics, a Partizan Belgrád vezetőedzője érthetően boldogan nyilatkozott a 4–0-s diadal után:

„Nagyon örülök a mai sikerünknek a szurkolók, a játékosok és a klub miatt egyaránt. Nehéz meccs volt, a Videoton jó csapat, de a játékosaim könnyedén megbirkóztak a feladattal, így sima győzelmet arattunk. Jól kontráztunk, végig nyomás alatt tartottuk az ellenfelünket és lényegében ez jelentette a siker kulcsát. Az első meccshez képest a legnagyobb különbség az volt, hogy a belgrádi találkozót zárt kapuk mögött játszottuk, ami kissé fura volt. Illetve a passzaink nem voltak olyan pontosak, de most jól hajtották végre a taktikát a játékosaim."

A teljes sajtótájékoztató visszanézhető az alábbi videón:

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓ
Videoton FC (magyar)–Partizan Beograd (szerb) 0–4 (Tawamba 6., S. Soumah 24., U.
Djurdjevics 35., 87.)
Kiállítva:
Juhász R. (47., Videoton)

Továbbjutott: a Partizan Beograd, 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 11:33

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30
Ezek is érdekelhetik