El: „Nehezebbet is kaphattunk volna, kettős győzelemmel búcsúztatnánk a DVSC-t”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.19. 15:03
null
Vit Benes szerint a DVSC-vel találkoznak, nagyon optimista a párharcot illetően (Fotó: archív)
A Jablonecnél általános vélemény, hogy örülnek, hogy a DVSC (vagy a Strömsgodset...) lesz a csapat ellenfele az Európa-liga harmadik selejtezőkörében. Jan Kopic, a Jablonec középpályása szerint nagy esélyük van a továbbjutásra, míg a hátvéd Vit Benes azt is elmondta, hogy szerinte a DVSC ellen kell majd játszaniuk, de kettős győzelemmel szeretnék búcsúztatni a magyar kupagyőztest.

„Azt hiszem, jónak számít ez a sorsolás. Egyik lehetséges ellenfelünkről sem tudunk sokat, de jó esélyünk van arra, hogy a következő fordulóba jussunk” – mondta a fkjablonec.cz-nek Jan Kopic, a Jablonec középpályása.

Csapattársa, Tomás Jablonsky sem kesergett a sorsolást követően.

„Ahhoz képest, hogy milyen ellenfeleket kaphattunk volna, ez egy tisztességes sorsolásnak mondható” – vélekedett Tomás Jablonsky, akinek szavait tökéletesen megértjük, ha megnézzük, mely csapatokkal is kerülhetett volna össze a cseh kupagyőztes.

A Jablonec az előzetes kalapok alapján a német Stuttgartot vagy a francia Saint-Étienne-t is kaphatta volna.

„Meglátjuk, melyik csapat ellen kell játszanunk. Talán a Debrecen kicsit jobban szem előtt van, mint a Strömsgodset, de mindkét csapatra igaz, folyamatosan a legjobbak között van saját hazájában. Részletesen egyelőre egyikükről sem tudunk sokat, de majd a szakmai stábbal megnézzük őket videón. Az a célunk, hogy a sorozatban maradjunk.”

A hátvéd Vit Benes érdekes módon örült volna a Stuttgartnak, de a lehetséges két csapat közül a DVSC-t tartja esélyesebbnek a továbbjutásra.

„Úgy tűnik, hogy a Debrecen jut tovább, hiszen két gólt is szereztek idegenben. Nagyon nehéz lesz a visszavágó, de azt hiszem, hogy ők a favoritok. Nem tekintem hátránynak, hogy hazai pályán kezdünk majd, ugyanis meg akarjuk nyerni mindkét mérkőzést” – mondta Benes.

Legfrissebb hírek

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
3 órája

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
11 órája

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
13 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
21 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
21 órája

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
Tegnap, 20:04

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
Tegnap, 17:41
Ezek is érdekelhetik