El: „Megbüntették ambíció nélküli játékáért a Monacót” – francia lapszemle

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 09:35
null
A francia lapok bíznak a Monaco továbbjutásában (Fotó: Árvai Károly)
Bár a francia lapok leginkább a PSG-vel és a közelgő világbajnoksággal vannak elfoglalva, természetesen nem mentek el szó nélkül a csütörtök esti, 1–1-es döntetlennel végződő Ferencváros–AS Monaco találkozó mellett sem. Míg az egy pont a Fradinak a biztos csoportelsőséget jelenti, a Monacót még nem kerülte el a kiesés veszélye.


A legnagyobb francia sportlap, a L’Équipe úgy kezdi, a Trabzontól hatalmas pofont kapó Monaco nagy kockázattal érkezett meg Budapestre, ugyanis a vereség a kiesést is jelenthette volna neki. Wissam Ben Yedder gólját dicsérik a franciák, majd megjegyzik, a második félidőben nem bírt ellenállni a csapat a Ferencváros támadásainak.

„Az első félidőben domináló Monaco a szünet után inkább csak szenvedett.”

Leírják, hogy a döntetlennel is még a saját kezében van a sorsa a Monacónak, ha nyer a Crvena zvezda ellen, odaérhet a második helyre. Megjegyzik, az első hely biztosan elérhetetlen, hiszen a 10 pontos Ferencvárost egyik csapat sem előzheti már meg. Sajnálja a lap ugyanakkor, hogy nem tudtak revansot venni a monte-carlói, 1–0-s vereségért.

A francia Eurosport szerint az első félidőben a Monaco dominált, de a második játékrészre visszahúzódtak, nem bírtak a Fradi támadásaival, Zachariassen pedig kihasználta Tokmac jó beadását és a vendégvédelem hibáit, és megszerezte az egyenlítő gólt.

„A második félidőben az ambíció nélküli játékért megbüntetett Monaco ugyanakkor még életben maradt az Európa-ligában. A hercegségi csapat a következő fordulóban parázs hangulatú mérkőzésen, a Crvena zvezda ellen a tavaszi szereplésért játszik majd.”

A monacomatin.mc, monacói napilap – amely címlapján foglalkozik a mérkőzéssel – szerint nem a várt eredményt érte el a Monaco csütörtök este. Emlékeztetnek, ugyan sokáig vezetett és dominált csapatuk, a második félidőben már nem tudott irányítani a hercegségi gárda, nem bírt a Fradi támadásaival, ezt meg is büntette a Ferencváros. Megjegyzik, két nagy lehetősége is lett volna Clement csapatának a második gól megszerzésére, de Volland és Maripán is kihagyta. Hozzáteszik, a Monacónak saját kezében van a sorsa, ha nyer hazai pályán a Zvezda ellen, az El-ben szerepelhet tavasszal is.


A FootMercato nem kíméli Philippe Clement csapatát, egyenesen azt írja, a Monaco abbahagyta a játékot a második félőben, megadta magát, Zachariassen pedig megszerezte az egyenlítő gólt. Kiemelik, a hercegség csapata csak a második helyen állt a csoportjában, hazai pályán juthat tovább.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
FERENCVÁROS–MONACO 1–1 (0–1)
Budapest,Groupama Aréna,20 517néző.Vezette:Jorgij (albán)
Ferencváros:Dibusz – Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (Nguen, 65.) – Vécsei (Besic, 56.), Laidouni – Adama Traoré, Gojak (Marquinhos, a szünetben; Esiti, 90+1.), Zachariassen – R. Mmaee.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Monaco:Nübel – Disasi, Maripán, Badashile – Vanderson (Diatta, 40.), Golovin, Mo. Camara, Yu. Fofana (Jean Lucas, 83.), Caio Henrique – Volland (Embolo, 83.), Ben Yedder.Vezetőedző:Philippe Clement
Gólszerző:Zachariassen (81.), ill. Ben Yedder (31.)

GÓLVIDEÓK ITT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS53118–8010
2. Monaco52125–7–27
3. Trabzonspor52310–9+16
4. Crvena zvezda5238–7+16

A csoportokban azonos pontszám esetén először az egymás elleni eredmények rangsorolnak, utána az összesített gólkülönbség.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
5 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik