El: már nem lehet jegyet vásárolni a budapesti döntőre

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.05.19. 15:47
null
Természetesen megtelik a döntőre a Puskás Aréna (Fotó: Török Attila)
Már nem lehet jegyet vásárolni a május 31-i budapesti labdarúgó Európa-liga-döntőre, amelyet az AS Roma és a Sevilla vív a Puskás Arénában.

 

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta, az El-döntőre szóló jegyeket kizárólag az UEFA-tól lehetett igényelni.

„Az MLSZ-nek nincsen lehetősége jegyek értékesítésére a május 31-i UEFA El-döntő mérkőzésre, azt kizárólag az UEFA eljárása szerint lehetett megvásárolni” – jelezte Sipos Jenő.

Az UEFA, a másik két európai kupadöntővel egyidőben, már korábban elindította az El-finálé belépőjegyeinek értékesítését. Az érdeklődők április 28-ig regisztrálhattak a jegyekre az UEFA oldalán.

„A döntőre 47 ezer belépőt értékesít az UEFA, ebből mindkét csapat számára 15-15 ezer jegyet tartanak fenn a szervezők, a fennmaradó jegyeket értékesítik sorsolás útján – az MLSZ reményei szerint ezekhez elsősorban magyarok juthatnak. Amennyiben a résztvevő csapatok nem használják fel a részükre biztosított kontingenst – bár ennek a gyakorlati valószínűsége csekély –, az elvi lehetőség megvan, hogy az UEFA kisorsolja a fennmaradó jegyeket a már korábban, határidőig regisztrált szurkolók között. Ahogy az várható volt, a megadott határidőig hatalmas érdeklődés, és többszörös túljelentkezés volt a jegyek iránt. Éppen ezért, az UEFA sorsolás útján dönt arról, hogy kik juthatnak belépőhöz. Minden regisztrált szurkoló e-mailben értesítést kap arról, hogy sikeres volt-e a jelentkezése” – hangsúlyozta az MLSZ szóvivője.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46