El: Holman gólpasszt adott, Slovan-bravúr a Besiktas ellen

H. K.H. K.
2019.09.19. 22:54
null
A Slovan Bratislava nyert a Besiktas ellen (Fotó: AFP)
A Slovan Bratislava 4–2-re legyőzte a török Besiktast a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában, a K-csoportban.

Holman Dávid ott volt a pozsonyiak kezdőjében, a hazaiak a 14. percben egy óriási védelmi hibát követően Andraz Sporar találatával megszerezték a vezetést – a kimozduló Loris Karius egyrészt aláfutott a labdának, ami átpattant rajta, majd a kapus még ki is gáncsolta a csapattársát.


A Besiktas a 29. percben büntetőből egyenlített, az első játékrész hosszabbításában pedig meg is fordította a találkozót, de a Slovan az 58. percben 2–2-re módosította az állást – a nagyszerű gólpasszt Holman Dávid adta Sporarnak.


A törökök a második félidőben nagy mezőnyfölényt alakítottak ki, ám a hosszabbításban Holmanék két perc alatt kétszer is villantak, így a Slovan Bratislava 4–2-es győzelemmel indította a sorozatot – a harmadik gól előtt Holman adta be a szögletet, igaz, az assziszt ezúttal nem az ő nevéhez fűződött, a labdába ugyanis még belecsúsztattak.

Holman Dávid végig a pályán volt, Guzmics Richárd nem volt ott a Slovan keretében.

A négyes másik összecsapásán a Wolverhampton Wanderers meglepetésre hazai pályán zakózott a portugál Sporting Braga ellen.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ, K-CSOPORT

Wolverhampton Wanderers (angol)–Sporting Braga (portugál) 0–1
Slovan Bratislava (szlovák)–Besiktas (török) 4–2

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
7 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
7 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
11 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
22 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
22 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
Tegnap, 20:52

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
Tegnap, 17:58

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11