El: Elképzelhetetlen, hogy ne jussunk tovább – Vécsei Bálint

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 09:33
null
Vécsei Bálint (balra) arra készül, hogy Eldar Civiccsel együtt ünnepelhet Dublinban (Fotó: Magyar Nemzet/ Mirkó István)
Az ír Shamrock Rovers elleni Európa-liga-selejtezős rájátszás első meccsén 4-0-ra győzött a Ferencváros, és a csütörtöki visszavágót is meg akarja nyerni. Vécsei Bálint, az FTC válogatott középpályása el is magyarázza, miért.

 

– Hányadik a Kazincbarcika?
– Második – vágta rá Vécsei Bálint, az ír Shamrock Rovers elleni Európa-liga-selejtezős rájátszás csütörtöki visszavágójára készülő Ferencváros 29 éves középpályása. A párharc első meccsén az FTC hazai pályán 4–0-ra győzött.

– Képben van a Merkantil Bank Ligával kapcsolatban is?
– Amíg az általános iskolába jártam, ott futballoztam, onnan kerültem a Honvéd akadémiájára a fővárosba, természetes, hogy követem a nevelőegyesületem eredményeit. Tavaly a harmadosztályban is figyeltem, milyen eredményeket ér el, örültem a feljutásnak, ez a rajt meg nagyon kellemes csalódás, szurkolok a sikeres folytatásért.

– Van kapcsolata a klubbal?
– Sajnos nem sok: a szüleimhez hazajutni is alig van időm, ha esetleg úgy tudnék ott lenni, hogy éppen mérkőzés van, megnézném a csapatot. De ilyesmi régen fordult elő, mostanában hetente két mérkőzést játszunk, nincs alkalom ilyenkor hazamenni, marad az eredménykövetés. Azt látom, néhány gyerekkori csapattársam visszatért, és játszik az NB II-ben, de lassan másfél évtizede elmentem onnan, ennyi idő alatt meglazulnak a kapcsolatok.

– Érezni, nem közömbös önnek ez, kérdés, mennyire fontos Kazincbarcikának, a régi társaknak, hogy valaki közülük a Ferencváros és a válogatott játékosa?
– Ahogy mondják, ezt tőlük kellene megkérdezni, én csak remélhetem, hogy jó érzés nekik is, büszkeség, hogy onnan indulva idáig jutottam.

– Szurkolhatnak önnek az Európa-liga csoportmérkőzésein is?
– Remélem.

– Ez nem biztos? Úgy értem, a négy-nullára megnyert első mérkőzést követően előfordulhat, hogy nem jut tovább a Fradi a Shamrock Rovers ellen?
– Nem, ezt azért én sem tudom elképzelni. Jól játszottunk a Mol Fehérvár FC és a Shamrock Rovers ellen is, két fontos tétmérkőzésen egyaránt négy-nullára győztünk, mind a kétszer jó játékkal, sok helyzetet kidolgozva, ez azért építette az önbizalmat, sokat javított az öltözői hangulaton.

– Szükség volt rá a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-kiesést követően? Most hogy látja, mi volt annak a két meccsnek a tanulsága?
– Szükség volt rá, mert nyilván a Bajnokok Ligája-főtábla a legnagyobb cél, ha már egyszer eljutottunk oda, szeretnénk újra meg újra megismételni azt a bravúrt, de az El-csoportkörben szerepelni is dicsőség, azért sem kell szégyenkeznünk. Megnyugtató az előnyünk, de tényleg komolyan vesszük a visszavágót. Főleg magunk miatt, a BL-kiesés óta felépítettünk valamit, ezen az úton mennénk tovább, és mondjuk egy kettő-nullás vereséggel ott lennénk a csoportkörben, de ezt senki sem akarja: visszalépés lenne, az újjáépülő önbizalmat, öltözői légkört rontaná a rossz teljesítmény. A Shamrock aligha játszik harminchat fokos melegben, a múlt héten tényleg mellettünk szólt a hazai pálya, most az írek lesznek otthon, a nekik megszokott közegben. Ők is bajnokok, ami azt feltételezi, hogy a mentalitásuk rendben van, és aligha kétséges, úgy lépnek pályára, hogy nincs veszítenivalójuk, ha ki is esnek, szépen akarnak búcsúzni. Tényleg hiba lenne félvállról venni a csütörtöki összecsapást, felkészültünk rá, hogy agresszív, a párharcokat még jobban erőltető csapat vár ránk, amely le akar győzni minket. Önmagunkkal szemben vagyunk annyira igényesek, hogy meg akarjuk nyerni a visszavágót is.

– Nézte, milyen csapatok szerepelnek a csoportkörben?
– Arsenal, Manchester United, Roma, Lazio – persze hogy izgatja az ember fantáziáját, de van előttünk feladat, arra kell figyelnünk. Aztán nézelődhetünk.

EURÓPA-LIGA, RÁJÁTSZÁS
VISSZAVÁGÓ
SHAMROCK ROVERS (ír)–FERENCVÁROS
Csütörtök, Dublin, 21.00. Vezeti:Letexier (francia) (Tv:M4 Sport) –élőben az NSO-n
Az első mérkőzésen: 0-4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik