El-döntő: a Chelsea edzőt menthetne, az Arsenal-győzelem BL-indulást érne

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 13:34
null
A Chelsea és az Arsenal először nézhet farkasszemet európai kupadöntőben (Fotó: AFP)
Pikáns londoni derbi vár ránk szerda este az Európa-liga fináléjában: a Chelsea és az Arsenal találkozik egymással Bakiban, az Olimpiai Stadionban.  

 

A mérkőzés előtti hetekben a sajtó több botrányról is cikkezett a döntő helyszínével kapcsolatban. Mivel nincs megfelelő diplomáciai kapcsolat Azerbajdzsán és Örményország között, ezért kérdéses volt az örmény Henrih Mhitarjan (Arsenal) játéka, aki nem is lép pályára. Ha ez nem lett volna elég, a szurkolók sem jártak jól Bakival, miután a döntőben résztvevő kér csapat egyenként csupán hatezer jegyet kapott értékesítésre egy olyan stadionba, amely csaknem 70 ezer néző befogadására alkalmas. Ezt követően a belépőknek nagyjából a felétől meg is szabadultak a drukkerek, így az sem kizárt, hogy üres székeket látunk majd a televízión keresztül.

A futball szerelmeseinek nem kell elmagyarázni, mit jelent egy londoni derbi, főleg egy európai kupasorozat döntőjében. A Chelsea és az Arsenal ebben az idényben kétszer találkozott egymással a Premier League-ben, mind a két meccsen a pályaválasztó csapat győzött. A szezon végén Sarri együttese örülhetett jobban, mivel a Chelsea két ponttal megelőzte az Arsenalt, ami azt jelentette, hogy a Chelsea a 3. helyen végzett, és ott lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében, míg az Arsenal 5. lett (egy ponttal lemaradva a negyedik helyezett Tottenhamtől). Így az észak-londoniak számára egy fokkal fontosabb lenne megnyerni az Európa-ligát, hiszen akkor az Arsenal is bejutna a BL-be. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy Maurizio Sarri állása hónapok óta bizonytalan, az El-győzelemmel viszont megerősíthetné pozícióját a Stamford Bridge-en.

Maurizio Sarri és Eden Hazard jókedve még töretlen (Fotó: AFP)
Maurizio Sarri és Eden Hazard jókedve még töretlen (Fotó: AFP)

 

Sarri továbbra is elhárítja magáról a kérdéseket, mondván, a döntőre koncentrál, és különben is, élő szerződés köti jelenleg klubjához. „Nagyon nehéz volt az idény kezdete számomra, nehezen értettem meg a játékosokat és a mentalitást. De februárban valami megváltozott: lehet, hogy ők, de lehet, én, nem tudom. Imádom a csapatom, mert van 20-22 csodálatos játékosom. Természetesen a jövőt is figyelembe kell vennem, mint ahogy azt is, hogy szeretem az angol labdarúgást és szeretem a Premier League-et” – mondta.

Unai Emery negyedik alkalommal szeretné megnyerni az Európa Ligát. „Két célunk van: hogy megnyerjük a trófeát, és így eljussunk a Bajnokok Ligájába. Szeretnénk élvezni ezt a pillanatot, de tudjuk, hogy a Chelsea célja ugyanez” – nyilatkozta az Arsenal spanyol menedzsere.

Unai Emery negyedszer nyerné meg az Európa-ligát (Fotó: AFP)
Unai Emery negyedszer nyerné meg az Európa-ligát (Fotó: AFP)

 

Az Arsenal és a Chelsea is magabiztosan menetelt az Európa-ligában, mind a két csapat 16 ponttal nyerte meg csoportját. Míg az Arsenalnak két vereség azért becsúszott, a Chelsea még nem talált legyőzőre.

A Chelsea 2013-ban járt legutóbb El-döntőben, akkor 2–1-re legyőzte a Benficát. Az Arsenalnál legutóbb 1994-ben örülhettek európai kupagyőzelemnek, akkor 1–0-ra megverték a Parmát a koppenhágai KEK-döntőben.

 

Eden Hazard személye is érdekes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy szerda este játssza utolsó mérkőzését Chelsea-mezben, mivel a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a Santiago Bernabéuba csábítsa a belga világsztárt. Ha ez valóban bekövetkezik, a villámgyors középpályás minden bizonnyal trófeával szeretne búcsúzni a londoniaktól.

A két csapat között található egy „közös pont” is: Petr Cech. A cseh kapus mind a két klubban védett, s a döntő után befejezi profi karrierjét, visszavonul. Még pikánsabb, hogy pályafutása után a Chelsea-nél vállal sportigazgatói állást.

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ, BAKI
21.00:Chelsea (angol)–Arsenal (angol) (Tv:Digi Sport1, Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik