Már a 9. percben hátrányba került a Lille OSC elleni hazai Eurpópa-liga-találkozón az AS Roma, amely a mérkőzés hajrájában megkapta a lehetőséget az egyenlítésre: a 82. percben a lille-i Aissa Mandi kézzel ért a labdához a saját tizenhatosán belül, a belga játékvezető, Erik Lambrechts pedig büntetőrúgást ítélt. A tizenegyest Artem Dovbik végezte el, de Berke Özer, a franciák török válogatott kapusa hárított. Lambrechts viszont megismételtette a pontrúgást, mert két Lille-futballista is idő előtt befutott a büntetőterületre. A labda mögé ismét Dovbik állt, Özer ezt a próbálkozást is hatástalanította, ám ugyanabból az okból, mint azelőtt, megint csak újra kellett rúgni a tizenegyest. Harmadjára már Matías Soulé áll a labda mögé, de Özert ezen az estén nem lehetett megverni: az argentin szélső balra rúgott kísérletét is kiütötte. A török kapus nem mindennapi bravúrja győzelmet ért a vendégeknek, akik 1–0-ra megnyerték az összecsapást.
Özer nem mindennapos parádéjának egyik „szenvedő alanya”, a Roma vezetőedzője, Gian Piero Gasperini így kommentálta a történteket: „Olyan még sosem esett meg velem, hogy három tizenegyest kihagyjunk ugyanannál az esetnél. Ami történt, az egyedülálló és teljesen valószínűtlen. De megtörtént, és ez kedvezőtlenül befolyásolta az eredményt. A csapat viszont szívét-lelkét beleadta meccsbe.”
Az El-játéknap összefoglalója (a szóban forgó eset 08:58-nál látható):